Monday, August 21, 2017

Finkelstein

 
 
Ez a szó (név) napjaink mumusa a hazai „baloldalon”. Már-már a mindennapi antiszemitizmus és homo fóbia kulcsszava. A magyar („baloldali”) nekrológokban nem a választási tanácsadó érdemei, történelmi jelentőségű újításai és annak értékelése áll, hanem a gyűlölet, hogy Orbánt szolgálta, a Fidesz sikereit segítette. Kiváltképp azt kifogásolják, hogy „zsidó” létére antiszemita elemeket vitt választási kampányába, valamint nyíltan vállalt homoszexualitása ellenére homofób elemek is helyet kaptak sikeres kampányai érdekében. Ez a két (állandóan visszatérő) megbélyegzés egy demokratikus társadalomban nem lehetne érv, hiszen senkinek sem lehet (illik) felróni származást, szexuális irányultságát. Magyarországon ez nem számít, a „baloldal” másról sem szól, mint Orbán és a Fidesz szapulásáról. Alternatívát, kiutat, valós változást eddig képtelen volt felmutatni a sok apró pártra szakadt „baloldal”-nak nevezett formáció, kiknek szavazati támogatottsága (2010 óta!) vetekszik a Jobbikkal.
Olvasom a „baloldali” megmondó emberek nyilatkozatait a halálhírrel kapcsolatban. Gonosz, a legenyhébb kifejezés. Van, aki a pokolba kívánja. Úgy képzelik, hogy a gyűlöletbeszéd dominánssá válása, a menekültek elleni, vagy a Soros György elleni kampány egyaránt Arthur Finkelstein lelkén szárad. Vannak, akik továbblépve megideologizálják:  „Nem a tanácsadó a hibás (a főmumus), hanem az, aki tanácsait megfogadja” (ergo Orbán Viktor).   Ezzel kapcsolatban két dolog jut eszembe:
1. a szavazókra, választókra senki sem gondol? Hiszen a (csalásmentes) választási kampány lényege: meggyőzni a választókat, hogy a számomra kedves pártra szavazzanak.
2. vajon ugyanilyen hevesen támadnák Finkelsteint (vagy bárki mást), ha (sajátos) módszerével egy „baloldali” pártot segítene győzelemre?
Finkelstein módszere különben igen egyszerű. Felismerte, hogy a hagyományos választási kampány, - a saját tábor, párt „fényezése” -  elavult. Ehelyett Finkelstein azt állítja, hogy a negatív kampány, az ellenfél lejáratása eredményesebb út. Nem az a meggyőző, hogy én milyen szép, okos, vagy jó vagyok, hanem annak bizonyítása, hogy az ellenfél sem szebb, okosabb vagy jobb. Sőt ellenkezőleg, sokkal csúnyább, butább és rosszabb. Ennek a stratégiának az alapja az ellenfél (no meg a szavazók) alapos megismerése. A rendelkezésre álló közvélemény-kutatásokból kiszedni, kiszűrni és kikövetkeztetni a szavazók társadalmi, pénzügyi és érzelmi szükségletét. Mik azok a dolgok, amik hiányoznak a célcsoport életéből? Vagyis ismerni azt, amit a hagyományos kampányokban a képviselőjelöltek ígérnek, - de a lakosság is tudja, hogy a „politikusok hazudnak, úgy sem tartják be szavukat”.  Ezen alapul Finkelstein stratégiája. Az ellenfél gyenge pontjainak kifürkészése, és azt úgy beállítani, (sokszor elismételni), hogy azt bizony az ígérgető jelölt úgysem tudja betartani.
Ezen alapult Netanyahu győzelme is. Ráadásul izraeli tanácsadása volt az első Amerikán kívül. Héberül nem tud(ott), helyismerete is minimális volt, mégis felépített egy stratégiát, ami győzelemre vitte a Likud-párt vezetőjét. Netanyahu egymás után háromszor nyert az izraeli választáson, most tölti hivatali idejének negyedik időszakát.
Egy dologról mélyen hallgatnak Finkelstein magyar bírálói, szakértőkként tetszelgő magyarázói: tanácsaival Amerikában csakis, kizárólag a Republikánus pártot támogatta, viszont sohasem vett részt elnökválasztáson! Mindig csak egy-egy helyi, a demokratákkal szemben hátrányban lévő szenátort, szövetségi állami helyi politikust segített (sokszor lehetetlen helyzetből) a választások megnyeréséhez.
Mindig háttérben maradt, ezért sokan „titkos” tanácsadónak tartják. Saját bevallása szerint ő úgy működik, dolgozik, mint egy színműíró vagy egy rendező, a siker, a „rivaldafény”, a főszereplőé, azaz a politikusé. Elvégre ezért fizetik.  (a rossz nyelvek szerint 1.000.- dolláros órabére volt).
Csak zárójelben, szombaton, azaz „sábesz”-kor (sabbat) halt meg. Erre sem tértek ki magyar méltatói. Ha egyáltalán voltak ilyenek.
 
Nyugodjék békében.
 
 

 

 

 

 

Tuesday, August 15, 2017

Identitászavar



Ezt olvasom a MAZSIHISZ  honlapján:

Mai születésnapos: Mark Knopfler, a rock and roll magyar-zsidó óriása

2017-08-13 21:07:45
Azt már megszoktam, hogy „mindenki magyar”. Elég, ha csak a neve hangzik „úgy”, vagy születési helye valahol a Kárpát-medencében volt. Egyeseket nevük magyar(os) hangzása miatt tartanak magyarnak pl. George Cukor, George Pataki, vagy Nicolas Sarkozi, akik egy szót sem tudnak magyarul.  Aztán ott van Bernard Schwartz Bernát (Tony Curtis), aki viszont new yorki születése ellenére, családi környezete révén egész jól értette a magyar nyelvet. Sőt, filmjeiben (pl. „A minden lében két kanál” tv-sorozat) rendszeresen volt valami magyar utalás, főleg a kajákra. Tony Curtis-t világszerte általában „magyar”-ként ismerik, és nem „zsidó”-ként.
Meglepő, épp most, amikor idén emlékezünk a Kiegyezés egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb eredményére, az emancipáció 150. évfordulójára, vajon miért kell „zsidózni”? Miért próbálják épp a MAZSIHISZ-en belül és keresztül a 150 évvel ezelőtt törvénybe iktatott „izr. (izraelita) felekezeti” megnevezést tudatosan kiirtani? Az emancipáció, a felekezeti egyenlőség indította el az Aranykornak nevezett 50 évet (1867-1918), mely felvirágoztatta Magyarországot és benne az izraelitákat. A Kiegyezés legnagyobb vívmány az izraelita vallás teljes jogú elismerése, és ezzel tagjainak a magyar nemzet részévé tétele.  A Ferenc József császár és király által szentesített törvénytől számítva az „izraelita vallású magyar állampolgárok” volt a hivatalos megnevezés. Ezt rúgta fel 1919-20-ban a király nélküli királyság, amikor izraelita vallású tagjait a pejoratív „zsidó” jelzővel kezdték illetni, és „faj”-nak tekinteni. Ez volt az igazi fordulópont a kiközösítés felé, nem pedig a numerus clausus. A „zsidótörvény” kifejezés is eleinte csak a közbeszéd része volt, amit aztán átvett a hivatalos történetírás is. A Holocaustot túléltek többségét is a ferencjózsefi emancipációs törvény tartotta Magyarországon, mert úgy érezték ők a magyar nemzet (szerves) része. Magyar az anyanyelvük, ezt a himnuszt ismerik, minden ide köti őket, ez a hazájuk.  A „zsidó” szinte tiltott szó, jelző volt az 1989-es rendszerváltásig. Majd azt követően, eleinte még felháborodtak, amikor a parlamentben valaki bekiabálta, hogy „zsidó”. Aztán igen gyorsan elfogadott és általános jelző lett ez a pejoratív, antiszemita kifejezés. Magyarán a jelenlegi fiatalság szembe köpi szülei, nagyszülei emlékét, akiket épp ezzel a szóval közösítettek ki a nemzet testéből.
Ahelyett, hogy egyenrangú magyar állampolgároknak tekintenék ezt a közösséget, akiknek tagjai épp úgy élnek, dolgoznak, mint más honfitársaink, azzal a különbséggel, hogy máskor tartják (ha tartják) vallási ünnepeiket, mint a keresztény többség. A magyar lakosság többsége sem vallásos, de hagyományként tiszteli és tartja a Karácsony, Húsvét ünnepét, valamint a születés (megkeresztelés) és a halál bevett, megszokott (egyházi) formáit. Az egyik vasárnap, a másik szombaton megy a templomba, ha egyáltalán megy, és tartja a vallási ünnepeket.
Jó lenne ezen elgondolkozni, mely nagyban hozzájárulhatna az antiszemitizmus visszaszorításához. Ebben a miniszterelnök járhatna élen, aki a jövőben nem a „zsidóit”, hanem az ország izraelita felekezetű tagjait védené meg.
Térjünk vissza „…a mi fiunkra, Mark Knopfler-re, a rock 69. évébe lépő hercegére….”  (idézet a Mazsihisz honlapjáról).
Mint az angol, német és magyar nyelvű (wikipédiás) életrajzából kiderül: Mark papája (Ervin Knopfler) izraelita vallású magyar volt, mamája (Louisa Mary Laidler) pedig angol. Tehát, Mark „félzsidó”, sőt, miután a mama keresztény volt, így származása (az izraeli Főrabbinátus szerint) nem tekinthető „zsidó”-nak. Sőt, azt sem tudjuk, hogy Mark és testvérei (David -1953, és Ruth - 1947) milyen vallásúnak születtek. Igaz, ennek napjainkban a nyugati, demokratikus, liberális világban, társadalmakban semmi jelentősége. A Mazsihisz cikkét olvasva a 60-as évek vicce jut eszembe, amikor (a szovjet pártvezér) Hruscsov dicsekszik (az amerikai elnök) Kennedy-nek, hogy a Szovjetunióban nincs antiszemitizmus.
 
Hruscsov: Nálunk nincs antiszemitizmus. Még az Állami Filharmonikusok között is 14 zsidó muzsikál. A ti zenekarotokban hány zsidó van? Mire Kennedy: Fogalmam sincs.
 
Így vagyok Markkal is, akinek zenéje és előadó művészete elbűvöl, nagyon szeretem, függetlenül származásától.
 
Ezzel szemben a Mazsihisz szerző megjelölése nélküli írása szerint „…..Az apukája építész volt, kiváló sakkozó és marxista és zsidó. Ez nem ígért sokjót neki a Horthy-világ második felében Magyarországon, épp időben, 1939-ben hagyta el Magyarországot. (Mark) Knopfler visszaemlékezései szerint a zsidó hitből nem sokat, a szintén zsidó Marxból annál többet kap tőle útravalóul…..”
 
Eszerint Knopfler Ervin nem volt vallásos. Sőt, inkább ateista volt, ha fiának a marxizmust adta útravalónak. 1938-ban volt az első zsidótörvény Magyarországon, és a szerencsés papa még időben (1939) el tudta hagyni szülőföldjét.
 
Emlékeztetőül.
Az 1938: XV. törvénycikk "A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról" címet viselte, és május 29-én lépett hatályba. A törvény indokolása és szövege is vallási alapon definiálta a "zsidó" fogalmát, a szöveg az 1919. augusztus 1-je után kikeresztelkedetteket is zsidónak minősítette. Ezzel már az első zsidótörvényben megjelentek a faji alapú meghatározás csírái.  (forrás: Holocaust Magyarországon)
Az 1939: IV tc. "a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról" (második zsidótörvény) május 5-én jelent meg. A jogszabály nagyrészt faji szempontból határozta meg, hogy ki számít zsidónak, bár a vallási hovatartozás is fontos viszonyítási alap maradt. Zsidónak minősült, aki önmaga, legalább egy szülője vagy legalább két nagyszülője az izraelita felekezet tagja volt a törvény hatálybalépésekor vagy az előtt. A törvény indokolása nem hagyott kétséget afelől, hogy a törvényalkotó a zsidóságot egyetlen, megbonthatatlan faji csoportként látja. (forrás: Holocaust Magyarországon)
Mindezek ismeretében nagyon meglepett a magyar nyelvű wikipédia Mark apjára utaló ismertetése:
Apja, Erwin Knopfler (1909–1993) Magyarországon született zsidó mérnök volt, anyja angol. Apjának politikai nézetei miatt kellett távoznia Magyarországról.
„zsidó” mérnök – az milyen?  Vajon a magyar nyelvű wikipédia miért nem nevezi meg azt a történelmi időszakot, amikor Mark papájának „politikai nézetei miatt” kellett Magyarországról távoznia? Ezért a megfogalmazásért miért nem tiltakozik senki, akár párt, szervezet, vagy egyszerű (tisztességes) földi halandó a mai Magyarországon?
 
Ugyanakkor, mintha valamiféle „pozitív diszkrimináció” jelenne meg a Mazsihisz által  közölt cikkben Mark Knopfler származásával kapcsolatban, aminek ma már nem volna szabad, hogy a magyar közélet és közbeszéd része legyen. Erről ugyancsak egy vicc jut az eszembe, mikor a jereváni rádiótól megkérdezték:
- Igaz-e, hogy Shakespeare buzi volt?
Válasz: - Igaz, de nem erről híres.
 
 
 
 

Monday, August 07, 2017

Mándoki



Csodálkozom, hogy a hazai („baloldali”) közvélemény mennyire nem ismeri a München környékén (Tutzing) élő magyar származású menedzsert, Leslie Mandoki-t. Igaz, a müncheniek, különösen a müncheni magyarok sem tudják, ki ez az utóbbi időben Budapesten felkapott egykori dobos. A hazai „baloldal” csak becsmérelni tudja mindazokat, akik Orbán (személyes) barátainak számítanak, vagy annak tartják, hiszen a szemükben senki sem jó, akit a magyar miniszterelnök nevével kapcsolatba lehet hozni.
Egyszer rákérdeztem Csekénél, aki bevallása szerint sohasem hallott Mándokiról. Annál inkább emlékezett az ugyancsak Münchenben élő, szabadkai születésű Lévay Szilveszterre. Talán a hazai beat-rajongók ugyancsak emlékeznek még Lévay öccsére, Tiborra, a Piramis együttes alapító tagjára. Lévay Szilveszter nagy név volt a 70-es években Németországban, ő szerezte az akkoriban „Munich Disco Sound”-nak nevezett világszámokat, mint például a „Save Me“, „Fly Robin Fly“, „Get Up And Boogie“, vagy a „Lady Bump“. A fáma szerint a Silver Convention együttes neve is Lévay keresztnevéből ered. Különben a Fly Robin Fly volt az első német sláger, mely az amerikai slágerlista (Billboard-Chart) vezető száma lett.

Ezt a kitérőt csak azért tartom fontosnak, hogy a hazai olvasó megértse miben rejlik Mándoki sikere. Ő ugyanis – talán az egyetlen – magyar (beat)zenész, aki a zöldhatáron át érkezett Nyugatra, és aki az első perctől menekültnek (Flüchtling) tartotta önmagát. Ezért a hazai beat-zenészek lenézően kezelték, mivel felfogásuk szerint, aki (kicsit is) tehetséges volt, azt a keményvaluta reményében a (kádári) magyar állam szinte „küldte”. Ilyen volt például Charlie, aki éveken keresztül tengerjáró luxushajókon lépett fel.  Ugyanakkor Mándoki úgy értelmezte, hogy ezeket a (tehetséges) zenészeket nem csak „pénzszerzés” miatt küldte, pardon engedte ki Nyugatra az akkori államhatalom.

Ha belegondolunk a Dschingis Khan sikere mögött nem Mándoki áll, hanem egy német zeneszerző, a müncheni születésű Ralph Siegel. Ő keltette életre a Dschingis Khan nevű együttest, melyben két magyar is helyet kapott: Késmárky Marika és Mándoki László. Az 1979-es Euroviziós Táncdal Fesztiválon a negyedik helyet érte el Siegel együttese, és ezzel kezdetét vette Mándoki karrierje is. Kivált az együttesből és stúdiót alapított, ahol a világ (akkori) legjobb együttesei fordultak meg. Csak zárójelben, az erős nyugatnémet márka, és a kiváló német stúdiótechnika nagyban hozzájárult Mándoki vállalkozói sikeréhez. Mai napig az egyik legkiválóbb zenei menedzser.
Közben a (helyi) politika felé fordult, nemcsak a bajor (CSU), de a német testvérpárt (CDU) elismert zenei tanácsadója lett. Később ezt használta ki Orbán Viktor, aki Mándokin keresztül tudott „betörni” a német politikába.  Ennek alapja a bajor-német ellentét volt. Berlinben nem szeretik a bajorokat, Münchenben, pedig a poroszokat. A bajor miniszterelnök Merkel elleni fricskaként hívta meg Münchenbe Orbánt, aki örömmel fogadta, hogy (Mándokin keresztül) kitörhet az EU-ellenes elzártságából.  Ez napjainkra enyhült, hiszen a bajor CSU is csak Merkel (CDU) támogatásával tud majd a szeptemberi országos parlamenti választáson hatalmon maradni.

Ugyanakkor, el kell ismerni, hogy a harminc évvel ezelőtti világklasszisok, mint például Ian Anderson a Jethro Tull-ból, vagy Jack Bruce a Cream-ből budapesti fellépését, az öregedő rajongó tábor a Mándoki szervezte Soulmates Band-nak köszönheti.




 PS.
Kiegészítés

Az alapprobléma a 70-es évekre vezetendő vissza, amikor Magyarországon is "támogatott" lett a beat-zene, sőt a keményvaluta-éhes hazai gazdaság szinte teljesen ráállt erre az "üzemágra". Eleinte a cigányzene volt a menő, az összes külföldön működtetett vendéglő, étterem "népviseletbe" öltöztetett élőzenével csábította a "Puszta-romantikát" kedvelő embereket. Majd jöttek a beat-zenekarok, akik szállodákban, bárokban, stb. léptek fel, általában nem az otthon (Mo.) megszokott néven. Sokszor, mint kísérő zenekar. Tehát nem *turnéztak*, mint a jó nevű nyugati együttesek. Sokan "szólóztak, hakniztak" (kiváltképp bárzongoristák, énekesek). Nos, ezeknek a (tehetséges) zenészeknek *szolgálati* útvelelük volt, magyarán: "ki-be járhattak" az országba, ráadásul a vámosok is "szemet hunytak" felettük.

Erről még ma sem szeretnek (őszintén) beszélni ezek a tehetséges zenészek. Legfeljebb "nem szidják a Kádár-rendszert", sőt elismerik, hogy "jól éltek".

Valahol itt van a kutyus elásva, ami miatt érthetetlenül állnak Mándoki előtt, aki a zöldhatárt választotta a Nyugaton (szökés) maradáshoz, amiből politikai hasznot húzott, és húz - ráadásul nem a zenei, zenész (dobos vagy énekes) tehetsége, hanem az üzletemberi, menedzseri rátermettsége alapján.