Friday, August 31, 2012

A hazai újságírás és a valóság


Megdöbbenéssel (a csodálkozás kevés!) olvastam az alábbi közleményt, mely valahogy csak nem akar eljutni a hazai médiához........ és az ország lakosságához


fakoosz.jpg

A FAKOOSZ- Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége sajtóközleménye az alapellátási finanszírozás emeléséről


A FAKOOSZ üdvözli, hogy az egészségügyi kormányzat - reményeink szerint első lépésként - végre elszánta magát az alapellátás finanszírozásának legalább egyik részeleme növelésére. Sajnálatos módon a sajtó jelentős része a végzett szolgáltatásaink díjazásának emelést automatikusan béremelésként mutatja be olvasóinak. Ezért az alábbiak közzétételét kérjük Önöktől:

" A háziorvosok 2012. novembertől hónaptól nem béremelést kapnak, hanem az általuk működtetett vállalkozásuk révén a biztosítottak részére nyújtott szolgáltatásuk díjtételének egyik eleme - mely 2003 óta változatlan! - kerül várhatóan megemelésre.

Ez a finanszírozás növekmény az adott alapellátási vállalkozás egyedi helyzetétől függően bérekre, az azokat terhelő adókra, és/vagy a folyamatosan emelkedő egyéb működési költségekre (számítástechnikai kiadások, közlekedési költségek, rezsi, stb.) fordítható, de semmiképpen nem értelmezhető a tudósításokban sugallt 70-80 ezer forintos béremelésnek.

Sem nettóban, sem bruttóban. Mindössze az ún. kártyapénz 14 %-os forrásbővüléséről van szó, melynek még a legjobb esetben is csak maximum 50 %-a jelenthet bérnövekményt. Azaz személyenként - (praxisban dolgozók számától függően.) - 11-20 ezer Ft körüli nettó bérnövekmény realizálható. A növekmény a praxisfinanszírozás egészére nézve mindössze 6-8 %, ami még az infláció ellentételezésére sem sem elegendő.

Mindemellett megjegyezni kívánjuk, hogy ezen praxisonkénti 70-80 ezer Ft-os havi összeg 2 %-a az önkormányzatokat gazdagítja a közszolgáltatásra kivetett, az általunk folyamatosan sérelmezett iparűzési adón keresztül. További közel 50 %-a pedig visszakerül a központi költségvetésbe az alapellátó vállalkozásokat terhelő adók, járulékok révén."


dr. Selemczi Kamill
FAKOOSZ elnök


Wednesday, August 15, 2012

Az ausztrál jogállam győzelme



Beigazolódott, amit (szinte) első perctől hajtogatok: a Zentai ügyet a magyarok szúrták el. Miközben az ausztrálok mindvégig betartották a törvény betűit, annak szellemében jártak el.

A magyar fél vagy nem ismeri a nemzetközi jogot, vagy azt hiszi, hogy a hazai törvények megfelelnek a nemzetközi jognak, jogrendnek, azaz a nyugati, demokratikus jogállam mindennapos gyakorlatának. Most (is) bebizonyosodott, hogy még mindig "gumitörvény"-eink vannak, amiket 1945 óta a hatalomnak, ill. annak érdekének megfelelően lehet (és kell) csűrni-csavarni, alkalmazni. Ez kellene, hogy legyen a Zentai ügy valódi hazai, magyar tanulsága.

Ha az ausztrál-magyar (államközi) kiadatási szerződésben foglaltak szerint jártak volna el Budapesten, és nem "háborus bűnös"-ként kezelik, hanem "csak" gyilkosságban való tettestársként  gyanúsítják Zentait, talán már rég túllennénk az egész (kiadatási) ügyön. Habár a vád, ill. a gyanú sok kétséget von maga után. A gyilkosság elkövetésének nincs élő tanúja. A történtek  nincsenek alaposan dokumentálva, csak a népbírósági jegyzőkönyvek maradtak fenn, amikben a tanúvallomások hitelessége megkérdőjelezhető. Hiszen felmerül(het) a kényszer alatti vallomástétel esete, lehetősége, valamint az akkori általános (politikai) hangulatnak megfelelő irányitott, koncepciós per jelleg. Már a magyar kiadatási kérelem megküldésekor az ausztrálok jelezték: az ausztrál jogrend szerint szinte esélytelen vádat emelni egy olyan ügyben, ami ennyire nincs (jogilag és szakmailag) megfelelően dokumentálva.

Persze, látva a Csatáry ügy kezelését, valószínűleg Zentai esetében ís csak a kiadatás után kezdték volna el a bizonyítékok felkutatását, ami már önmagában a jogállam megcsúfolása lett volna, hiszen ha Zentait kikérik, és az ausztrálok kiadják, majd a magyar hatóságok közlik, hogy most kezdik csak el az adatgyüjtést, akkor az ausztrálok vajon milyen alapon adták (volna) ki?  Szóval, minden szempontból (magyar részről) komolytalan az egész kiadatási eljárás.

A Zentai ügy másik tanulsága: bebizonyosodott, hogy a náci-vadász Zuroff túlbuzgó volt, és túl rámenős, no meg naív. Azt hitte, hogy a magyar jogrend és törvények megfelelnek a nemzetközi jognak és joggyakorlatnak. Ezzel szemben a hazai igazságszolgáltatás immel-ámmal  (nemzetközi "zsidó" nyomásra)  összetákolt valami kiadatási kérvény félét, hogy mutassák a világnak: ők aztán üldözik a "háborús bűnösöket".

Zentai kiadatási ügyének rövid története.

2004-ben a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi igazgatója, Efraim Zuroff, Balázs Péter édesapja hagyatéka alapján kikényszerítette a magyar hatóságoktól Charles Zentai (Steiner) Károly elleni nemzetközi elfogató parancs kiadását, valamint az ausztráliai kiadatási kérelmet.

2005-ben megérkezett Ausztráliába a magyar kiadatási kérelem, és ekkor letartóztatták Zentai Károlyt, akinek azonnal bevonták útlevelét, megtiltották, hogy 500 méterre megközelítsen bármely (ausztrál) nemzetközi repülőteret, majd idős korára tekintettel AUD 50.000.- óvadék megfizetése fejében hazaengedték.

Több éves jogi huzavona kezdődött..A vádat az ausztrál jogrendnek megfelelően, Magyarország nevében az ausztrál kormány képviselte. A védelem az ausztrál jogrend minden jogi lehetőségét kihasználva, valamennyi fellebbezési lehetőséggel élt. Sikertelenül.

2008-ban az ausztrál kormány ill. annak belügyminisztere aláírta a kiadatási kérelmet. Ez ellen is fellebbezéssel élhetett Zentai, épp úgy, mint ilyen esetben (választott) hazájának minden állampolgára. A Szövetségi Bíróság helyt adott a védelem kérésének.

2011-ben a Szövetségi Bíróság felülbírálta az ausztrál kormány kiadatási döntését, azzal az indokkal, hogy a belügyminiszter sok mindent nem vett figyelembe, például a kiadandó saját állampolgár egészségi állapotát, „szállíthatóságát”, valamint a magyar kiadatási indokok alaposságát, azaz Zentai valóban háborús bűntettet követett-e el. Ekkor a belügyminiszter beosztottjaitól kapott hiányos tájékoztatására hívatkozva élt fellebbezési jogával, és az ausztrál Legfelsőbb Bírósághoz fordult, azt ígérve, hogy bebizonyítja, Zentai háborús bűntettet követett el.

2012. augusztus 15-én az ausztrál Legfelsőbb Bíróság elutasította a belügyminiszter érveit, és ezzel megakadályozta Charles Zentai (Steiner) Károly kiadatását Magyarországnak. Az indoklásban az áll, hogy Magyarország nem a két ország közti kiadatási szerződésnek megfelelően járt el. Egyrészt az 1997-ben Vastagh Pál (MSZP) igazságügyi miniiszter kézjegyével ellátott kiadatási szerződésben nincs (külön) utalás a háborús bűnökre, bűnösökre, másrészt a gyilkosság nem meríti ki a háborús bűn fogalmát, már csak azért sem, mert az elkövetés időpontjában ilyen törvény nem volt Magyarországon. Egy 1945-ben hozott törvényt akartak visszamenőleg alkalmazni. Ez pedig az ausztrál jogrend szerint nem lehetséges.

A kiadatás ausztrál hívei csalódottan vették tudomásul a Legfelsőbb Bíróság döntését,. Egyik szószólójuk a melbourne-i Michael Danby, parlamenti képviselő, állítólag már felvette a kapcsolatot a canberra-i magyar nagykövettel, arra kérve, hogy a magyar kormány küldjön újabb kiadatási kérelmet, amelyben már az ausztrál jognak is megfelelően a Zentai elleni vád a harmadmagával elkövetett „egyszerű” gyilkosság lenne.

Mindent összevetve, győzött a jogállam, az ausztrál igazságszolgáltatás, az ausztrál jogrend, mely állampolgárának messzemenően minden lehetőséget megad a védekezésre. Ugyanakkor megint csak cudar nagy pofont kapott a magyar igazságszolgáltatás és a hazai (kaotikus) jogrend, mely képtelen egy tisztességes eljárást lefolytatni, és az ahhoz szükséges szakmai anyagot összeállítani. Hiába volt rá 60-70 év.



Kapcsolódó anyagok

A Zentai ügy kronológiája