Magánlevél médiaügyben

Egy régi ismerősöm magánlevélben fejtette ki véleményét a médiatörvénnyel kapcsolatban. Engedélyével közkinccsé teszem.

"........A média törvénnyel és a diktatúra kockázatával kapcsolatos vitátokra reagálva szeretném az alábbiakban röviden összefoglalni az észrevételeimet.

Először is meg kell mondanom, hogy már vagy másfél évtizede egyáltalán nem olvasok semmiféle újságot.

A rendszerváltás idején szokásom volt, hogy egyszerre megvettem tucatnyi különböző irányzatú újságot, mindegyiket elolvastam, és összehasonlítottam, hogy mit írnak ugyanazokról a dolgokról.

Az eredmény megdöbbentő volt. Előfordult például, hogy egy tömegdemonstrációról az egyik újság azt írta, hogy 5 ezer volt a résztvevők száma, a másik szerint pedig 200 ezer.

Mivel sok eseményt én magam is személyesen megnéztem, többek között például még a kendermagos tüntetőket és ellentüntetőket is lefényképeztem, azt kellett megállapítanom, hogy nálunk nincs korrekt hírközlés. Mindenki manipulál, csúsztat, elhallgat, meghamisít, ahogyan az érdekei diktálják.

A sajtószabadság azon kevesek kizárólagos privilégiuma, akik rendelkeznek pár milliárdos tőkével ahhoz, hogy legyen saját tulajdonú újságjuk, rádiójuk, esetleg még TV csatornájuk is, ahol azt közölnek, amihez éppen a kedvük szottyan, vagy ami elősegíti az üzleti vagy politikai érdekeiket. Ez a jövőben is így lesz, függetlenül attól, hogy mi áll a média törvényben.

Példaként említhető, hogy a Bős-Nagymaros-Dunakiliti projekttel kapcsolatban 20 év óta hülyítik a közvéleményt hamis információkkal, és amikor a közelmúltban egy nemzetközileg elismert szaktekintély szerette volna közzétenni az álláspontját, egyetlen újság sem volt hajlandó közölni az írását, még fizetett hirdetés formájában sem.

Ami egy esetleges diktatúra lehetőségét illeti, ilyesmire is legfeljebb akkor kerülhet sor, ha akad olyan tőkés csoport, amely hajlandó egy ilyen megoldást finanszírozni.

Az a szerencsétlen kizsákmányolt melós pedig , aki 10-12 órát robotol éhbérért egy multináci cégnél, túlóra díj nélkül, és közben még a WC-re sem mehet ki, csak főnöki engedéllyel, nem fogja azon törni a fejét, hogy melyik paragrafussal nem ért egyet a média törvényben.

Egyébként ha rajtam múlna, olyan média törvényt szövegeznék, amely csak két paragrafusból állna.

Az első paragrafus azt mondaná ki, hogy nem szabad hazudni.

A második pedig azt, hogy nem szabad köztörvényes bűnözőket népszerűsíteni, nekik reklámot csinálni.

Abszurd dolognak tartom ugyanis, hogy például egy baltás gyilkos tiszteletdíjat kapjon azért, mert hajlandó a TV-ben részletesen elmesélni, hogyan vert agyon egy idős házaspárt. ........"

Kapcsolódó anyagok

A média a demokrácia lakmusz-papírja
Tuesday, December 28, 2010

Sound of silence
Tuesday, December 21, 2010

A média a demokrácia lakmusz-papírja

Az Interneten követtem és követem a még hatályba sem lépett új médiatörvény körüli vitákat. Fura egy dolog. Már egy féléve annak, hogy a Fidesz júniusban benyújtotta törvénytervezetét, amelyhez még decemberben, az utolsó pillanatokban is érkeztek módosító javaslatok, elsősorban a kormányzópárt tagjai részéről. December 21.-ére virradóra aztán elfogadta a magyar parlament. A benne foglaltak csak január elsejétől alkalmazhatók, de már megszavazása napján beindult az ellenzők tiltakozása annak ellenére, hogy egyetlen ítélet sem született az új törvény megszegői ellen. Hogyan is születhetett volna, mikor a törvény még életbe se lépett. Hogy azt hogyan, és miképpen fogják alkalmazni, senki sem tudja. Mindenesetre az látszik, hogy egy csomó vitatható rész van benne. Például nincs konkrétan meghatározva, hogy mi számít „bűn”-nek, ill. „bűnügy”-nek, amiknek közlési ideje a híradók terjedelmének 20 százalékánál nem lehet több. Vajon egy terrortámadásról is csak a híranyag 20 százaléka foglalkozhat pénzbírság nélkül? A zenei rádiók esetében pedig a műsoridő legalább 35 százalékában magyar zenéket kell sugározni. Vajon egy operákra specializált komolyzenei adó honnan fog előteremteni annyi magyar operát, hogy a műsorideje több mint egyharmadát kitöltse vele? Az igazi problémát azonban a pénzbírságok nagysága okozza, az, ami valójában elrémiszti és protestálásra készteti (elsősorban) a tollforgatókat.

Bevallom, nem olvastam, nem ismerem ennek az új médiatörvénynek a hivatalos és teljes szövegét. Az Interneten sem találom, pedig ott közzé kellene tenni. Csak egy (aránylag részletes) ismertetés olvasható a magyarország.hu kormányzati hírportálon (kattints rá!) .

Ugyanakkor nyugati hírforrások szinte azonnal jelezték, hogy az új médiatörvény megengedi a nemrég sebtében létrehozott Médiatanácsnak, hogy pénzbírsággal sújtsa a magánpublikációkat és az internetes oldalakat abban az esetben, ha azok közléseit nem találja „kiegyensúlyozott”-nak.

(Das Gesetz erlaubt es dem kürzlich geschaffenen Medienrat, gegen private Publikationen und Internetseiten Geldbußen zu verhängen, falls die Berichte beispielsweise für unausgewogen erachtet werden. - Focus )

A Német Újságíró Szövetség (DJV) bírálata szerint a törvény a sajtószabadság megszűn(tet)ését jelzi. ("Das kommt der Abschaffung der Pressefreiheit gleich").

A nyugati demokráciák évszázadok óta alapelvként vallják: a sajtó (média) ellenőrzi az államot, és nem fordítva. Ezzel szemben kishazánkra szinte az egész múlt századra az állam ellenőrizte sajtó volt jellemző. Ebbe született bele és nőtt föl az a ma magát „jobboldalinak” (ki)nevező kollégiumi baráti társaság, mely a jelenlegi kormányzó párt „keménymagját” alkotja, és, akik a kapitalizmust csak tankönyvekből ismerik. Mégis sikerült elhitetniük a széles tömegekkel, hogy „értenek hozzá”. Segítségükre volt az ugyancsak a szovjetrendszerben kitanult másik társaság, amely azt próbálta elhitetni az ország népével, hogy ők szociáldemokraták, pedig arról is csak történelemkönyvekben olvastak. Ennek ellenére megpróbálták a lakossággal elhitetni, hogy Magyarországból Svédországot fognak csinálni, vagy legalábbis abba az irányba tartanak, miközben a nép mást sem látott, mint tökölést és korrupciót. Méghozzá olyat, amilyen a Kádár-korszaknál is rosszabb, hiszen akkoriban a túléléshez kellett a korrupció (pardon, a „protekció”), nem pedig az egyéni meggazdagodáshoz. Ennek mondott nemet az istenadta nép azzal, hogy hatalomra juttatta a másik illúzió kergető társaságot, akik nemzeti színbe csomagoltan ígérték a korrupció megállítását, és az elkövetők megbüntetését.

Európa és a világ is örült a változásnak. Azt hitték, hogy egy abszolút (2/3-os) többséggel rendelkező „jobboldali” tőke- és vállalkozóbarát kormány könnyen megvalósítja azokat a reformokat, amelyek Magyarország minél hamarabbi felzárkózását hozza az élet minden terén. Sok bürokratikus ügyintézés szűnik majd meg, és ebben a kormány és az ország segítségére lesz az EU elnökség betöltése is 2011 első felében. A jelek azonban rosszat sejtetnek. Legjobb példa erre a december 21-én elfogadott médiatörvény. Még életbe sem lépett, egyetlen pénzbírságot sem szabtak ki, de már komolyan és keményen bírálják belföldön és külföldön egyaránt. Hogy a nyugati, parlamentáris demokráciák szellemének, vagy inkább gyakorlatának nem fog megfelelni, az már keletkezése pillanatában borítékolható volt. De erről később. Előbb lássuk, hogyan ismertette az új törvényt a hazai média, például a hirszerző.hu:

".......Elfogadta a parlament a sokat vitatott, a nemzetközi és hazai szervezetek által is bírált új médiatörvényt, amely Európában példátlan módon hatósági felügyelet alá rendeli és bírságolhatóvá teszi a tévék és rádiók mellett az írott és internetes sajtót is. (...)

A Cser-Palkovics András, Rogán Antal és Menczer Erzsébet fideszes képviselők által jegyzett, az Országgyűlés elé november 22-én beterjesztett törvénytervezet legjelentősebb újítása, hogy a rádiókon és televíziókon felül a nyomtatott sajtót, illetve az internetes hírportálokat is hatósági felügyelet, ellenőrzés alá helyezi.

A törvény hatályba lépését követően a tartalmi kérdésekkel foglalkozó Médiatanács több tízmilliós büntetéseket vethet ki a jogsértő újságokra, hírportálokra, százmilliókra bírságolhatja a jelentős piaci súllyal rendelkező kereskedelmi rádiókat és tévéket, továbbá teljesen új alapra fekteti a közszolgálati médiumok irányítását és finanszírozását. A Médiatanács öt tagját október 11-én választotta meg az Országgyűlés, mindannyiukat a Fidesz jelölte. ......" (Médiatörvény - Hírszerző)

De ez még semmi! ".....A parlament elfogadta a Jobbik javaslatát, miszerint a jelentős befolyásoló erővel rendelkező kereskedelmi televíziók reggeli és esti hírműsoraiban a bűnügyi tematikájú híranyag vagy tudósítás nem lehet hosszabb terjedelmű a hírműsor időtartamának húsz százalékánál...." - olvasható a kuruc.info-n. A szélsőjobbos hírportál úgy tudja, a jobbikos javaslat mellett szavazott Szili Katalin volt szocialista politikus, az országgyűlés egykori elnöke is.

".....Ugyancsak elfogadta a Ház azt a kormánypárti módosító javaslatot, amelynek alapján a zenei rádiókban a műsoridő legalább 35 százalékában magyar zenéket kell sugározni. A kikötés szerint ezek minimum negyede nem lehet öt évnél régebbi felvétel...." - olvasható a hirszerző.hu-n.

Csakhogy, ezek a javaslatok nem újak! Pont öt évvel ezelőtt készült egy ’”tanulmány” 140 millió forintért, aminek témái és javaslatai szinte szó szerint megegyeznek a mostani törvény fontosabb pontjaival. Igaz, azt nem tudom, mert a hírből (Bekeményítene az új médiatörvény - origo.hu, 2006-01-02) nem derül ki, hogy ki rendelte meg, és ki fizette ki ezt a „médiatörvény tervezetet”. Viszont felettébb érdekes, hogy az eltelt öt esztendőben senkinek sem volt fontos erről beszélni, írni, jobb esetben „megvitatni”, esetleg felhívni rá a figyelmet. Sőt gyakorlatilag idén nyáron Rogánék ezt a tanulmányt adták be (és el), mint a Fidesz médiatervezetét. (HírTv) Az eredeti, 2006. január 2-án közzétett (nol) hír utolsó sorai így hangzanak:

".......Ahhoz, hogy a tervezet életbe lépjen, kétharmados döntésre van szükség. Ez eddig az apró módosítások vagy az uniós jogharmonizáció miatt szükséges lépesek érdekében sem volt biztosítható.

A tervezetet 140 millió forintért elkészítő bizottság elnöke: Bogdán Tibor, tagjai: Hajdu István, Hazay István, Horányi Özséb, Kajdi József, Pokol Béla, Pócsik Ilona, Rományi Béla, Szente Péter, Tellér Gyula. ......." (Népszabadság - 2006. 01.02.)


Mindezek tudatában és ismeretében már nem is olyan új és megdöbbentő ez a most elfogadott médiatörvény, amihez a kormányfő annyira ragaszkodik, és aminek érdekében szószólói egy kis hazugságért sem mennek a szomszédba. Például Lázár János frakcióvezető ekként magyarázta a külföldi elmarasztalásokat a Magyar Hírlapnak most december 27-én adott interjújában:

„…..Az európai uniós országok médiaszabályozásait vette modellként a kormányoldal az új médiatörvény megalkotásakor, ezért nonszensz, hogy azokból az államokból kritizálnak minket, ahol a nálunk elfogadotthoz hasonló törvények és médiahatóságok léteznek......"

Ajánlom Lázár Jánosnak, hogy olvassa a fentebb idézett Népszabadságban öt évvel ezelőtt megjelent cikket, de elég ha csak az utolsó mondatot, mely szerint már 2006-ban „..az uniós jogharmonizáció miatt szükséges lépesek érdekében sem volt biztosítható….” Tételezzük fel, hogy a frakcióvezető valóban követte az elmúlt öt esztendő történéseit, mint ahogy azt állítja, miszerint „….Az európai uniós országok médiaszabályozásait vette modellként a kormányoldal az új médiatörvény megalkotásakor….” Ez esetben melegen üdvözölném, ha Lázár úr bemutatna néhány dokumentumot, azokból az egyeztető levelezésekből, amit az elmúlt öt esztendőben végzett pártja (a Fidesz) az „európai jogharmonizáció” érdekében.

De az interjúnak van egy (számomra) ennél is érdekesebb megjegyzése, ami valójában e blogbejegyzés megírására késztetett. Lázár szerint:

„…………MSZP-nek egyébként óriási felelőssége van a hisztériakeltésben, európai parlamenti képviselőiken és a nemzetközi baloldali mozgalmon keresztül aktivizálták kapcsolatrendszerüket. Hazánk lejáratására törekszenek ahelyett, hogy segítenének az ország talpra állításában. …….”

Ha ez valóban így van, akkor mégis csak felvetődik a kérdés: Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök, és nem utolsósorban az Európai Néppárt (egyik) alelnöke, vajon miért nem "mozgósítja", pardon "aktivizálja" a nemzetközi jobboldalt ? Csak nem azt akarja mondani, közvetíteni a hazai választóinak Lázár frakcióvezető, hogy a nemzetközi jobboldal sem helyesli az új médiatörvényt? Pedig, gyanítom ez áll az ügy mögött.

Mint a Bajor Újságíró Szövetség (BJV) tagja szeretném néhány dologra felhívni olvasóim figyelmét, hogyan is néz ki a médiatörvény szűkebb hazámban, Bajorországban, ahol 1962 óta a jobboldal (CSU) megszakítás nélkül hatalmon van (és az ország különösen sokat fejlődött és köszönhet Franz Josef Strauss párt és miniszterelnöknek)

Bajorországban is egy Tanács, az úgynevezett Rádiótanács (Rundfunkrat) felügyeli a bajor médiát. A Bayerischer Rundfunk (Bajor Rádió) elnevezés magába foglalja a rádiót és a televíziót.
A Rádió- vagy Médiatanács (Rundfunkrat) felügyeli a törvények betartását. A Rádiótanácsnak 47 tagja van, akiket 5 évre választanak a különböző politikai, világnézeti és közösségi csoportokból. A bajor parlamentet 12 fő képviseli, a bajor kormányt egy.

A 47 tag megoszlása itt (kattints rá!) látható (németül). A névsor igen változatos és valóban jól szemlélteti a bajor társadalom keresztmetszetét. A lényeg: nem pártkatonák, pláne nem egyetlen egy párt tagjai vezetik, irányítják és felügyelik a bajor médiát! - (az 1962 óta fennálló jobboldali (CSU) parlamenti - abszolút - többség ellenére).

Talán ennyi elég is a külföldi, „nyugati” (európai uniós) országok aggodalmának megértéséhez.

.

PS.

Véleményemet a magyarországi helyzetről a Washington Post-ban megjelent cikk fejezi ki a legjobban. Mintha a számból vette volna ki a szavakat a szerző Anne Applebaum.

.

A bajor Médiatanács (összetétele)

.

Kapcsolódó anyagok

Teszt-üzemmód ...........Thursday, January 06, 2011

Itt a Tilos, hol a Tilos? .............. Sunday, January 02, 2011
Magánlevél médiaügyben ...........Thursday, December 30, 2010

Sound of silence ........... Tuesday, December 21, 2010

.

Sound of silence

Egész nap Mong Attila járt a fejemben. Pontosabban cselekedete: az egy perc némaság, ami igencsak beszédtéma lett az Internet világában, különösen a Facebook használói között.

Kedden 6:13-kor a következő hangzott el Mong Attila műsorvezetőtől a Kossuth Rádió 180 perc című reggeli műsorában:

"………..Az éjszaka az Országgyűlésben elfogadták az új médiatörvényt. Az érvényben lévő törvény és a rádió szabályzata szerint hírhez véleményt nem fűzhetek, ezért a szerkesztővel, Bogár Zsolttal egyetértésben, lelkiismereti okokból most egy percig inkább csendben maradok. Az új médiatörvény miatt tehát a 180 percből - egy perc csend…….."

Bevallom, nem olvastam, nem ismerem az új médiatörvényt. A régit sem. De az legalább megtalálható a net-en:

1996. évi I. törvény
a rádiózásról és televíziózásról

címmel. (kattints rá!) Nos, ennek a 1996-ban alkotott és életbelépett törvénynek a módosításáról(?) szavaztak a Parlamentben keddre virradóra.

Változás, változtatás, pardon módosítás szép számmal lehetett, mert arról nyugati hírforrások is beszámoltak a nap folyamán. Kihangsúlyozva, hogy az új médiatörvény megengedi a nemrég sebtében létrehozott Médiatanácsnak, hogy pénzbírsággal sújtsa a magánpublikációkat és az internetes oldalakat abban az esetben ha azok közléseit nem találja „kiegyensúlyozott”-nak.

"....Das Gesetz erlaubt es dem kürzlich geschaffenen Medienrat, gegen private Publikationen und Internetseiten Geldbußen zu verhängen, falls die Berichte beispielsweise für unausgewogen erachtet werden...." (Focus)

A német sajtó, élén a Német Újságíró Szövetséggel (DJV) élesen bírálja a törvényt, mely a sajtószabadság megszűn(tet)ését jelzi. („Das kommt der Abschaffung der Pressefreiheit gleich“)

Mindezek ismerete ellenére megpróbálok elfogulatlan maradni, és kizárólag Mong Attila tettének szakmai oldalát értékelni. Ha tetszik, egy vélemény lenni a kollegák közül.

Kezdjük ott, hogy a „180 perc” nem Mong Attila (saját) műsora, azaz nem amolyan „Mong show”. Ő (csak) az egyik (beosztott?) műsorvezetője a háromórás reggeli blokknak. Attila tettét azzal magyarázza, hogy: „…Az érvényben lévő törvény és a rádió szabályzata szerint hírhez véleményt nem fűzhetek,…..”

Eszerint, az eddigi előírások szerint sem mondhat véleményt a hírekhez, hiszen – olvasatomban – a kedd hajnalban elfogadott törvény csak január elsején lép életbe, ill. a Médiatanács csak 2011-től ellenőrzi a hazai médiát és oszt(hat)ja ki bírságait saját belátása szerint.

Ezért felvetődik a kérdés: miért lehet Attilát felelősségre vonni? Az egy perces csöndért, vagy a hozzáfűzött magyarázatért? Egy egyperces csönd lehet adásszünet, technikai hiba, bármi, ami bármikor váratlanul előfordulhat. Még egy magyarázat nélküli „szabotázs” is.

Attila kijelentése, miszerint "…..lelkiismereti okokból most egy percig inkább csendben maradok….” viszont már állásfoglalás, mi több személyes véleménynyilvánítás, ami valóban vitatható a műsor szempontjából. Függetlenül annak aktualitásától. Vajon egy műsorvezető meddig mehet el egyéni érzelme kinyilvánításában? Ugyanekkora visszhangja lett volna tettének (elsősorban a Rádió vezetése részéről), ha ezt az egyperces csöndet pl. egy általa nagyra becsült közéleti személyiség hírekben elhangzott halálhírére iktatja be, vagy ne-adj-Isten (pl.) édesanyja emlékére? Szerintem mindenképp emlékeztetni kell(ene) műsorvezetői feladatkörére, amennyiben valóban túllépte hatáskörét. Már csak azért is, mert vétkesek közt cinkos, aki néma…….


Megjegyzés, emlékeztető
Az egyéni, önkéntes, ill. önkényes akciókat, tiltakozásokat sehol sem értékelik (a szabad világban), pláne, ha az az "állami", "közszolgálati" szférában történik. Ezeknél az intézményeknél a protestálásra ott vannak az érdekvédelmi szervek, szervezetek (pl. üzemi tanács, szakszervezet stb.), valamint a támogató civil szervezetek, esetleg a spontán összeverődő szimpatizánsok. Máskülönben az ott dolgozó egyéni akciója legfeljebb munkaügyi problémához vezet(het).

Levelező (ki)oktatás

Levelet hozott a posta. Feladó: Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság. Postai bélyegző, dátum nincs rajta. Bélyeg sincs, helyette a borítékra nyomtatva: DÍJ HITELEZVE.

Benne pedig egy hasonló szórólap, mint amit már szeptemberben megismerhetett az ország lakossága a levelesládákból. Igaz, akkor nem névre szólóan küldték, hiszen a címzett helyén csak "Tisztelt Nyugdíjas!" szerepelt. Most viszont az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság nyilvántartásából származó pontos névre és címre szólóan továbbították Orbán Viktor miniszterelnök akkori fényképével és ugyanazzal a színnel, „design”-nal vagy „layout”- tal (milyen szép magyar kifejezések!) készült levélformájú röplapot. A jobb felső sarokban egy stilizált bélyeg, rajta „NEMZETI KONZULTÁCIÓ 2010” felírattal, majd balra alul az ismert szlogen:„HALLGATUNK ÖNÖKRE”. Mint akkor, most sincs dátum a szórólapon, csak évszám. Igen, megint egy szórólap, hiszen semmi köze sincs a feladóhoz, az ONYF-hez! Még utalás sincs rá, hogy miért, hogyan került ebbe a borítékba. Mondjuk egy kísérőlevél azzal, hogy „Tisztelt Nyugdíjas! Magyarország miniszterelnöke intézményünkön keresztül kívánja eljuttatni Önhöz személyesen üzenetét” vagy „Tisztelt Nyugdíjas! Magyarország miniszterelnöke intézményünket kérte fel az Önhöz intézett személyes üzenetének továbbítására. Kérésének örömmel teszünk eleget.” Ez lett volna a korrekt.

Persze a rosszmájúak agyán már átfutott, hogy ki fizeti a révészt? No, nem a Máriuszt, hanem a szórólap nyomtatását, postázását és kézbesítését? Vajon ezt most az államkasszából, pardon az állami nyugdíjkasszából finanszírozták? Ellentétben az előző akcióban küldött szórólapokkal, amelyek feladója és készítője egy párt volt, legalábbis válaszcímnek a Fidesz Szentkirály utcai székháza volt megadva. Most nincs válaszra lehetőség, hacsak nem az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóságához küldjük a köszönő levelünket, vagy véleményünket, ahogy Orbán Viktor sorait zárja: „Mindenkor számítok az Önök véleményére…….” Szóval, megint kételyben, tanácstalanságban hagyta a kormányfő az ország nyugdíjasait, hiszen zárómondatát így folytatja: „…..továbbra is abban hiszek, hogy jól kormányozni csak az emberekkel közösen lehet.”

No, de nézzük a miniszterelnöki levélnek álcázott szórólap szövegét.

„…….több mint egymillió időskorú tisztelt meg a bizalmával és válaszolt a levelemre.....”

Őszintén, valaki is elhiszi, hogy egymillió nyugdíjas, pardon „időskorú” vette a fáradságot és kitöltötte, ill. bejelölte a szeptemberi kérdőív pontjait? Majd azt elküldte a Fidesz Szentkirály utcai székházába, ahol – ezek szerint – az ország miniszterelnöke székel? (bocs a kétértelműségért!) Megjegyzem a miniszterelnök úr elfelejtette (dátumilag) jelezni, hogy melyik levelére is jött egymillió válasz (a pártszékház címére). Majd a levélnek álcázott szórólap így folyatódik:

„…..Szinte minden idős ember a nyugdíjak biztonságát említette az első helyen. A mögöttünk hagyott időszak tapasztalatai alapján érthető a bizonytalanság és az aggodalom a nyugdíjak értékállósága miatt…….”

Nos, elővettem az aláírást és személyi adatokat kérő (követelő?) szeptemberi kérdőívet. Ennek egyik pontja így szól:

Ön szerint az idős emberek számára ma mi jelenti a legfőbb gondot?

(Jelölje meg x-szel a három legfőbb problémát).

Nyolc problémát sorol fel, ami közül hármat kell bejelölni. Többször is átolvastam! A választható problémák között nem szerepel a nyugdíjak biztonsága!

Majd a következő kérdés így szól:

Ön szerint mi a kormány legfontosabb teendője az ország jelenlegi helyzetében?

(Jelölje meg x-szel a három legfontosabbat).

Itt 16 lehetséges fontos teendő van feltűntetve. Köztük mindössze kettő vonatkozik a nyugdíjakra: az 5. A nyugdíjak vásárlóértékének a megőrzése, valamint a 8. Nyugdíjak emelése.

Ergo, a szeptemberi kérdőív – és az azt összeállító kormánypárt véleménye alapján - az idős emberek számára nem a nyugdíjak értékállósága a legfőbb gond! A kormány tekinti ezt a legfontosabb teendők egyikének – a fentebb említett 16 javaslata között.

Tehát a jelenlegi kormány és annak feje már szeptemberben az egyik legfontosabb teendőjének tartotta a nyugdíjak értékállóságának biztosítását. Dicséretes elképzelés!

Erre föl, mit ír Orbán Viktor mostani levelében?

„….A kormány késlekedés nélkül meghozta azokat a nyugdíjmentő intézkedéseket, amellyel hosszú távon biztonságba helyeztük az Ön nyugdíját…..”
Mi van? Értékállóság helyett nyugdíjmentő intézkedés? Mi történt az előző (szeptemberi) és a mostani szórólap szétküldése között eltelt három hónap alatt, hogy ma már nem az értékállóságról beszél a kormányfő, hanem (nyugdíj)mentő akcióról? Erről egy szó sem volt még három hónappal ezelőtt, amikor az időskorúaknak, a nyugdíjasoknak, összeállították a kérdőívet. Különben eddig úgy tudtuk, hogy csak a pályakezdő fiatalok jövőjéről, nyugdíjáról van szó, akiket még a Horn-kormány idején (1997 - lásd a törvényt itt!) kényszerítettek a magánnyugdíjpénztárakba, és akik ezért rémültek meg, és háborodtak fel, hogy mi lesz velük (és pénzükkel) 10-20-30 év múlva, amikor elérik a nyugdíjkorhatárt. (Csak zárójelben, a Fidesz/MDF - FKGP kormánynak 1998-2002 között már lett volna módja és lehetősége ezt a “hibaforrást" még idejekorán orvosolni). A jelenlegi nyugdíjasokat ez nem érinti, hiszen ők eleve az állami nyugdíjrendszerben vannak, és voltak. Akkor, most mi van? Miről beszél, és kinek ír a kormányfő? A szórólap a (már) nyugdíjasoknak van címezve, nem pedig a jövő nyugdíjasainak! Ez valójában nem mentőakció, hanem pánikkeltő akció!

Végezetül a miniszterelnök kitér az ugyancsak a kérdőívre érkezett állítólagos válaszok másik legfőbb gondjára: a gázszámla kifizetésének problematikájára.

„……..A havi számla kifizetése egyetlen nyugdíjas megélhetését, anyagi biztonságát nem veszélyeztetheti. Bárhogy is alakul körülöttünk a világ, én ragaszkodni fogok ahhoz, hogy a nyugdíjasoknak ne legyen elviselhetetlen teher a rezsi kifizetése…………” - olvasható a miniszterelnök kézjegyével jelzett írásban.

Jól hangzik, de én jobban örültem volna a „gondoskodni” (fogok) szóhasználatnak, mint a semmitmondó „ragaszkodni” (fogok) szófordulatnak.

Majd egy számomra (eddig) teljesen ismeretlen fogalommal záródik ez az ugyancsak semmitmondó ígéret:

„…….Ezért döntöttünk úgy, hogy a kisfogyasztású háztartásoknál nem emelkedhet a gáz ára…….”

Bevallom ezt a szót „kisfogyasztású” még háztartásra nem hallottam használni. Vajon mit takarhat? Kisfogyasztású autóról, háztartási gépekről (legyen az mosógép, hűtőgép vagy éppen gáztüzelésű berendezés), esetleg processzorról vagy letöltő gépről már hallottam. Háztartásról még nem. Csak nem a hajléktalanokra gondolt a kormányfő? Hiszen azoknál kisfogyasztású(bb) háztartás nincs. Sőt gázhasználat sincs. Így aztán, ami nincs, annak az ára sem emelkedhet. Szóval, ez jó döntés volt, miniszterelnök úr!



Kapcsolódó anyagok, előzmények

Képzelt levél a miniszterelnökhöz Thursday, September 16, 2010
Egy ország megvezetve? Thursday, September 16, 2010

.

Zentai ügy: folytatódik a hazai félretájékoztatás

Tegnap, december 10.-én, McKerracher bíró a perköltségek megfizetésére kötelezte az ausztrál államot, és 2011. január 24.-ét jelölte ki, mint utolsó dátumot a (Charles) Zentai Károly kiadatási ügyében hozott megsemmisítő erejű felülbírálata elleni fellebbezés végső határidejét. Ezzel végéhez közeledik az úgynevezett "Zentai ügy", az, - a több mint öt éves - küzdelem, amit egy (ausztrál) állampolgár vívott hazája jogrendszere adta lehetőségek teljes tárának bevetésével és kihasználásával, és amiről a hazai (magyar) média meglehetősen egyoldalúan számolt be. Talán még az „egyoldalú” szó sem fedi a valóságot, hiszen az ausztrál jogrendszer adta lehetőségekről mindvégig mélyen hallgatott a hivatalos Magyarország. Csak a szenzációhajhász bulvársajtó „csemegézett” (pro és contra) a kiadatási procedúra egyes állomásairól, anélkül, hogy a tényeket, a tényállást ismertette volna. Egyetlenegy cikket nem láttam, nem olvastam magyarul, amely amolyan oknyomozó riportként követte volna az eseményeket. Közben pedig ismertette volna a hazai hivatalos hozzáállást, az ottani „előkészületeket”: mi van Zentai kiadatása esetén? Mi vár rá? Milyen lesz a fogva tartása? Börtönbe zárják vagy - idős korára tekintettel - óvadék ellenére szabadlábon hagyják, esetleg háziőrizetbe veszik. Hogyan fog a tárgyalás lezajlani? Már csak azért is, mert a kiadatási kérelemben csak "meghallgatás"-ról van szó!

.

Senki sem vetette fel, és járt utána, hogy vajon az elmúlt több mint 60 évben valójában mit tett a magyar állam Zentai bíróság elé állítása érdekében? Hiszen Zentai nem bujkált. Nem változtatta meg külsejét, nem használt álnevet, „új identitást” (hamis papírokat) stb. nem szerzett be. Címét, tartózkodási helyét mindvégig ismerték. A Balázs család már 1955-ben jelezte a magyar hatóságoknak, hogy Zentai édesanyját kiengedték a fia után Ausztráliába. A 60-as és a 70-es években Zentai örökségi és ingatlan ügyei miatt levelezésben állt a magyar hatóságokkal, akiket nem igazán érdekelt a perth-i lakos. A kiadatási kérvény benyújtása óta néhány ausztrál újság(író) és kutató kivételével, (és a Beszélőben (2005 február) megjelent egyetlen cikktől eltekintve), Magyarországon senkinek sem jutott eszébe, hogy végig olvassa, vagy csak belenézzen az egykori periratokba, és abból közöljön, publikáljon a hazai médiában. Az elmúlt több mint öt esztendőben egyetlenegy helyszíni tudósítót sem küldött ki, vagy fogadott fel, nevezett ki a magyar állam, ill. a közszolgálati média. Kizárólag az ausztrál internetes hírportálokat tekintették hírforrásnak. Ugyancsak a magyar állam részéről senki sem kereste fel a helyszínen Zentait, hogy kikérdezzék, pontosabban „meghallgassák” (kihallgassák), ahogy azt a kiadatási kérelemben a magyar fél írja, állítja, - és ahogy várható volt: a (náci) háborús bűnnel vádolt egykori magyar katona idős korára és egészségi állapotára, azaz „szállíthatóságának” megkérdőjelezésére fog hivatkozni. Mint ahogy tette is. Magyar részről szemmel láthatóan semmit sem tettek a kiadatás érdekében.

A kiadatási kérelem megírása és megküldése (2005) óta a magyar fél nem tájékoztatta és nem tudatosította a hazai közvéleményben, hogy ausztrál részről nem Zentai bűnösségének megállapítása a jogalkotók és jogalkalmazók feladata, hanem a két államközi (kiadatási) szerződésben foglaltaknak megfelelően az eljárás lefolytatása. Az ausztrálok mindvégig ennek szellemében cselekedtek, miközben korrektül betartották az állampolgárnak járó lehetőségek érvényesítését. Ebből – számomra – az volt láthatóan bizonyítva, hogy egy állam és jogrendje komolyan veszi (állam)polgárait és (valóban) megadja a törvényben előírt lehetőségek maximális kihasználását az egyén (a „kisember”) részére. Ennyi. Ez történt.

.

Az ausztrál állam képviselői kizárólag a kiadatási szerződést tanulmányozták és az abban foglaltak helyességét vizsgálták, azaz szó szerint a kiadatás jogszerűségét, a nemzetközi szerződésben foglaltaknak megfelelő eljárást vizsgálták. Legalább öt esztendőt vett igénybe, amíg Zentai állampolgári lehetőségeit kihasználva a jogállam valamennyi fórumát végigjárhatta, - és mindenhol elutasították! Azaz a magyar kiadatási kérelem valamennyi bírói, bírósági szakaszban az előírásoknak megfelelt. Amikor már az ausztrál jogrendszer valamennyi lehetőségét kimerítette Zentai, kvázi az „utolsó szó jogán”, beadvánnyal fordult a Legfelsőbb Bírósághoz azzal, hogy ne csak a törvény és a kiadatási szerződés betűit vegyék figyelembe, hanem a gyanúsított érveit és körülményeit is. Ennek adott helyet a szövetségi bíróság és hozta meg „salamoni”(?) ítéletét. Neil McKerracher bíró valóban mindent figyelembe vett, amikor a kiadatási kérelem állami engedélyezését idén július 2-án felülbírálta. Sőt, az azóta eltelt idő is valójában nem Zentai, hanem a vádlók érdekeit szolgálja, akik ezzel újabb lehetőséget kaptak egy jól átgondolt, alapos fellebbezés benyújtására. A jelek szerint azonban ezzel nem igazán éltek a kiadatás kérvényezői.

Mindenekelőtt O'Connor belügyminiszter, aki már az előző (Kevin Rudd) kormány idején is ezt a posztot töltötte be, és aki még 2009. nov. 12-én hagyta jóvá a kiadatást, pontosabban annak formai megfelelőségét. McKerracher bíró felülbírálatában épp azt rótta fel az akkori belügyminiszternek, hogy csak a formaságokra adott, és nem járta alaposan körbe a témát, nem vette figyelembe a kiadatásra váró személy körülményeit: korát, egészségi („szállíthatósági”) állapotát, valamint, hogy a magyar kiadatási kérésben Zentai meghallgatása az indok, nem pedig perbefogása, azaz gyakorlatilag nem vádolják semmivel. A gyanúsítás pedig nem elég egy kiadatáshoz. Hogy a bíró mentse belügyminiszterét, megjegyezte: erről valójában O’Connor nem tehet, hiszen ő csak a munkatársai, tanácsadói által elé terjesztett anyagot ismerte, azt hagyta jóvá. Közben kormányváltás, ill. parlamenti választások voltak Ausztráliában, és maradt a Labor Party (Munkáspárt), a miniszterelnök személye viszont változott. Julia Gillard lett a kormányfő, az addigi Kevin Rudd, (aki kiválóan beszél kínaiul) megkapta a külügyminiszteri tárcát. Berdan O'Connor pedig továbbra is a belügyminiszteri posztot tölti be. Tehát, ha O’Connort valóban érdekli az ügy, - hogy "hülyére vették" - akkor fellebbez.

De, ugyanezt megkérhetik, kezdeményezhetik a magyar hatóságok is, elvégre az ausztrál ügyészség képviseli Magyarországot. A Hetek-ben még július 30.-án megjelent cikk szerint:

„…..Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ igazgatója július 21-én levélben fordult Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterhez. A Hetekhez is eljuttatott levelében Zuroff azt írja: „Amint azt Ön bizonyára tudja, a döntés fő indoklása az volt, hogy bár Zentait Magyarországon kell kihallgatni, itt egyelőre nincs ellene semmilyen vád. Ez valójában csupán formalitás, mivel amennyire tudni vélem, a magyar törvények szerint akkor lehet csak gyilkossággal megvádolni egy személyt, ha az fizikailag Magyarországon tartózkodik….”

Majd a cikk így folytatódik:

".....Arról nincs információnk, hogy a miniszter miként reagált Zuroff levelére.

A Hetek megkeresésére ugyanakkor a minisztériumban azt közölték, hogy a legutóbbi ausztrál határozat nem jogerős, ugyanis az azt hozó bíróság az eljárásban résztvevő feleket további indítványok előterjesztésére hívta fel, amelyre - a képviselő ausztrál központi hatóság tájékoztatása szerint - megfelelő határidőt biztosított, amely két, két és fél hónap.

Az eljárásban a Magyar Köztársaságot az ausztrál központi hatóság képviseli, így az ügy jelen szakaszában érdemi intézkedés megtételére kizárólag az ausztrál hatóságnak van lehetősége…..” (A nácivadász levele Navracsicshoz - Hetek 2010.07.30.)

Ebből a kitérő válaszból is jól látszik, hogy a magyar hatóságok nem igazán érdekeltek ebben az ügyben. Mindent az ausztrálokra hagynak. Sokkal könnyebb így az egész felelősséget – mint mindig – most is másra hárítani, a világ előtt Ausztráliát megbélyegezni, mint a „nácik menedéke”. Pedig a fellebbezést Magyarországnak kellene szorgalmaznia, hiszen a kiadatást is az kezdeményezte, kérvényezte!

Úgy tűnik a két ország (Ausztrália és Magyarország) közti „közvetítő”(?) szerepet betöltő Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi igazgatója, az egyetlen, aki következetesen harcol, küzd Zentai kiadatásáért, vagy inkább csak valamiféle „eredményt” akar felmutatni a világnak. Igen, Zuroff presztízskérdést csinált az ügyből. Hiszen, Simon Wiesenthal még életében azt mondta, hogy munkája, feladata nagy részét elvégezte (bíróság elé vitte a Holocaust-ért felelősöket), nyugodtan hal meg. Az európai zsidó származásúak ellen a második világháború idején elkövetett emberiség elleni bűntettekért felelősök felkutatására életét feltevő (egykori Holocaust túlélő) Wiesenthal halála után helyét és szerepét az amerikai születésű (1949) Efraim Zuroff vette át, aki csak könyvekből ismeri a Vészkorszakot, és annak eseményeit. Még a szülei sem Holocaust-túlélők! Édesapja, (Abraham) rabbi, édesanyja, (Esther), pedig a new york-i Yeshiva Egyetem adminisztratív igazgatója. Úgy tűnik Zuroff felismerte, hogy még a nyugdíjkorhatár elérése előtt hamarosan “munkanélküli" lehet, ha kihal az 1945 előtti, ill. az akkor már 18 éves korosztály, nemzedék, hiszen azok tagjai napjainkra már legalább 83 évesek. Valószínűleg ez inspirálta saját “show”-jának elindítását, a 2002-ben meghirdetett Operation Last Chance (Utolsó Lehetőség Akció) nevű programját, melyet sokan bíráltak, mivel “vérdijat” tűzött ki minden használható infóért !!! (eleinte USD 10.000.-, amit 2008-ban USD 25.000.- re emelt fel)

Akciójába berángatta a Balázs családot, akik csak abban voltak érdekeltek, hogy a papa emlékének megfelelően a fiú, és ikertestvér, Péter halálának igaz körülményeit megtudják, tisztázzák. Pénzt NEM akartak eleve! Helyette lett egy Zentai ügy, ráadásul úgy beállítva, mintha Zentai (Steiner) Károly valami hétpróbás ("náci") tömeggyilkos lenne, aki álnéven él, bujkál stb. Közben rábukkant Képíró Sándor egykori csendőrtisztre, akit azonnal felvett “toplistájára” a legkeresettebb náci háborús bűnösök közé. Miközben Képíró 1996 óta – magyar állami garanciával! - háborítatlanul él Budapesten. Ezt a tízes "toplistát" Zuroff az Utolsó Lehetőség (Last Chance) megindítása óta, minden év áprilisában közzéteszi „Most Wanted Nazi War Criminals” címmel. Az idei (2010) listát Képíró Sándor vezeti. Ennek ismeretében elég fonák Zuroff működése, aki Ausztráliától követeli toplistája hatodik helyezettének (Zentai), kiadatását Magyarországnak, annak az országnak, amitől ugyancsak azt követeli, hogy a háborítatlanul ott(hon) élő első helyezettét állítsák bíróság elé.

Zuroff Időközben Újvidék díszpolgára lett, mert felkutatta Képírót, az 1942-es vérengzés egyik részt vevőjét. Szerbiában (a volt Jugoszláviától) megkapja az egykori periratok másolatát, amit magával vitt Budapestre. Ezt a magyar hatóságok nem fogadták le, mert állításuk szerint a hazai irattárakban NINCS (elveszett?) az eredeti perirat.

Még idén októberben izraeli (és “zsidó”) hírügynökségek – angolul ! – beszámolnak arról, hogy Budapesten per folyik Zuroff ellen, amit Képíró indított...............

Internetes kutatásaim szerint erről csak a Hetek számolt be október 16.-án, amit az atv is átvett. (Majd október 22-én újabb Képíróval foglalkozó cikk a Hetekben.)

A mostani magyar hírügynökségi jelentésekbe erre is van utalás, méghozzá úgy, hogy arra a magyar újságolvasó nem igazán jöhet rá. Idézet az MTI-re hivatkozó Népszabadság december 10.-i (most pénteki) jelentéséből:

„…..Efraim Zuroff pénteken nyilatkozatban reagált az ausztrál bírósági döntésre, amelyet - mint rámutatott - ugyanaz a bíró hozott meg, aki júliusban elfogadta Zentai kiadatás elleni fellebbezését. Nyilatkozatában Zuroff leszögezte: a központ el van szánva arra, hogy folytassa erőfeszítéseit a gyanúsított bíróság elé állítása érdekében.

„A Központ minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy segítsen igazságot szolgáltatni ebben az ügyben. Kapcsolatban állok Navracsics Tibor magyar igazságügyi miniszterrel, aki jelezte, hogy az ilyen bűnügyekben nincs elévülés, s hogy a Zentai kiadatására vonatkozó kérelem továbbra is érvényben van" - írta Zuroff. Egyúttal ígéretet tett arra, hogy jövő heti budapesti látogatásán továbbviszi ezt az ügyet az illetékes magyar tisztségviselőkkel. „Ez a legkevesebb, amit a Balázs család, a magyar társadalom és minden erkölcsös és lelkiismeretes személy megérdemel......."

Nos, ebből az idézett MTI jelentésből nem derül ki egyértelműen, hogy Zuroff még a nyáron vette föl a kapcsolatot Navracsiccsal, azaz írt neki levelet, amire a választ nem ismerjük. (lásd feljebb Hetek beszámolója) Ugyanakkor arról is hallgat a jelentés, hogy a jeruzsálemi Wiesenthal Központ igazgatója Képíró miatt jön a jövő héten Magyarországra, mert bírósági idézése van! Képíró ugyanis azzal perelte be Zuroffot, hogy a SWC jeruzsálemi igazgatója nyilatkozataiban tényként közölt olyan dolgokat, amik - Képíró szerint - nem tények, hanem (egyéni) vélemények. (lásd ugyancsak Hetek keretes hír) A magyar bíróság helyt adott Képíró vádjának. A Zuroff elleni perben az utolsó meghallgatás jövő héten, dec. 16-án lesz Budapesten.

A Zentai story - kronológia