Monday, July 27, 2009

A Ságvári story

Ságvári Endre halálának 65. évfordulójára invitálnak napjaink antifasisztái, élükön a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségével, melynek elnökének erős kötődése van az MSZP-hez. Ráadásul, ez a neve szerint ellenállókat tömörítő szervezet, rendszeresen megemlékezik 1939. szeptember elsejéről, a Lengyelország elleni náci-német támadásáról, de sohasem szeptember 17-ről, a nácik ellen kétségbeesetten védekező Lengyelország szovjet hátbatámadásáról. Tagjai között ötvenhatos ellenállókat sem lehet igazán találni.

A rendszerváltás óta időnként fellángolnak a viták és az érzelmek Ságvári Endre személye és tevékenysége körül. Ez persze elsősorban a szélsőségesek körében van napirenden, mint ahogy azt a különféle fórumokon olvasható hozzászólások is mutatják. Pedig egy kis történelemismeret talán rávilágíthat Ságvári életútjára, és annak (reális, valós) megismerésére, megértésére.

Az 1913-ban jónevű polgári családba született Ságvári, mint megannyi társa, az igazságot kereste, pontosabban az igazságtalanság ellen kezdett lázadni. Ezért – meglehetősen későn, csak az egyetem elvégzése után - 23 éves korában (1936) lépett be a Magyar Szociéldemokrata Pártba, ahol akkoriban a párt balszárnya - főleg a fiatalok – aggodalommal figyelték a náci Németországból érkező híreket. No, meg a magyarországi szélsőjobb előretörését, ami összehozta a szocdem és kommunista ifjakat, főleg, hogy a Magyar Kommunista Párt ekkor be volt tiltva.
1937 nyarán a hűvösvölgyi nagyréten majálisukat tartó szocdem (és kommunista) fiatalokat nyilasok támadták meg, és az egyik vasas ifit hasbalőtték. A történteken felháborodott baloldali fiatalok, Ságvári vezetésével, támadást szerveztek a Tompa utcai nyilas pártház ellen. Egy író-olvasó találkozó volt ott szeptember 16-án, amelyen vagy 80-100 nyilas vett részt. Az épület elé vonult mintegy 200 baloldali munkásfiatal, akik „Le Hitlerrel!“ és „Üsd a nyilasokat“ kiabálva kővekkel bezúzták az ablakokat. Ezt követően tömegverekedés tört ki, aminek a rendőrség vetett véget. Másnap 123 baloldali fiatalt állítottak elő, akik közül tizenkettőt előzetes letartóztatásba helyeztek. Köztük Ságvárit is, aki tagadta, hogy ott lett volna.

Ennek ellenére 8 hónap fogházra itélték, amibe beszámították az előzetesben eltöltött 3 hónapot. Ügyvédje azonban a fellebezés idejére kijárta, hogy Ságvári ideiglenesen szabadlábon maradjon. A jogerőre emelkedett ítélet miatt csak 1940 júniusában kellett bevonulnia a Gyűjtőfogházba, ahonnan decemberben (más források szerint 1941 januárjában) szabadult. A Kommunista Pártba is ekörül lépett be, pontosabban az illegális párt ekkor fogadta tagjai közé, mint egy igen elszánt, harcos fiatalembert, akinek a feladata a fiatalok szervezése lett. Nem volt könnyű dolga, hiszen ekkorra már a Molotov-Ribbentrop paktum ideológiailag is közel(ebb) hozta a két európai diktaturát. Sztálin például dísztáviratban gratulált Hitlernek Párizsnak, mint a kapitalizmus egyik fellegvárának, bevételéhez.

Magyarország is ekkor tájt engedte ki a börtönből Rákosi Mátyást, illetve cserélte ki az 1848-as honvédzászlókra, amiket a cári csapatok vittek magukkal a világosi fegyverletételt követően, mint hadizsákmányt. Ugyancsak 1941-ben vehetett először részt a Budapesti Nemzetközi Vásáron a Szovjetunió is, saját pavilonnal. Az „enyhűlés“ azonban nem tartott sokáig. 1941. júniusában, a Szovejtunió náci megtámadásával egy időben Magyarország is belépett a világháborúba. A háború ellenzőinek száma ideológiáktól függetlenül is megnőtt. 1941. október 06-ra szervezett megemlékezésre (és tiltakozásra) a Batthyány örökmécseshez nemcsak a kommunista ifjakat tudta mozgósítani Ságvári. Három hét múlva (Halottak Napján) egy ugyancsak nagyszabású és merész tüntetés szervezői között találjuk Ságvárit a Kerepesi temetőben Kossuth és Táncsics sírjánál. Ekkor már felfigyelt rá a rendőrség.

1942. március 15-én a Duna-parton, a Petőfi-szoborhoz szervezte következő tiltakozó gyűlését, ahol több ezren skandálták: „Hozzák haza honvédeinket!", "Egyetlen magyar katonát sem Hitlernek!". Ekkor telt be az a bizonyos pohár a hatóságok részéről. Hatalmas megtorlás következett, a baloldaliak sorait letartóztatási hullám tizedelte meg, a fiatalokat büntető, ill. munkaszolgálatra hívták be és küldték a keleti frontra. Ságvári ekkor vonult illegalitásba, magyarul hamis papírokkal bujkált. Tevékenységét azonban nem szüntette be, sőt egyre jobban kivette részét a háborúellenes szervezkedésben. A német-náci megszállás sem vette el a kedvét ettől a földalatti munkától, mi több, inkább csak fokozta. Ugyanakkor a hatóságok emberei is egyre intenzívebben próbáltak a nyomára bukkani.

Tehát, nem igaz az az állítás, hogy a megszálló nácik utasítására, a velük kollaboráló csendőrök keresték és fogták el. Ságvári ellen már 1942-ben, a március 15-i tüntetés óta elfogató parancs volt érvényben. Ezért bárhogy is nézzük, egy kiváló képességű fiatalemberrel állt szemben az akkori Magyarország, sőt a német-náci birodalom is. Olyannyíra, hogy elfogásáról a budapesti német nagykövet is beszámolt Berlinnek. Érdekes módon, a nagykövet 1944 augusztus 03-án Berlinbe küldött táviratában nem kommunistának, hanem „pacifistá“-nak nevezi dr. Sagvary-t („y“-nal). Idézet a korabeli táviratból: „Fegyveres ellenállást tanúsított 44. VII. 22 [27]-én a magyar csendôrség által foganatosított letartóztatása közben a budapesti illetôségû, birodalomellenes beállítottságú magyar pacifista, dr. Sagvary. Lövései 4 csendôrt könnyen megsebesítettek. Ô mell-lövést kapott és kórházba szállítása közben elhalálozott.”

Kár, hogy ezt az igazságtalanságok ellen küzdő fiatalembert az utókor politikai és ideológiai célokra használta fel (és ki). De nemcsak őt, hanem az őt elfogó hatósági embereket is.
.
Kapcsolódó anyagok

Ki a háborús bűnös? (Wednesday, March 08, 2006)


Saturday, July 18, 2009

Amit az eurókötvényről tudni kell

Mottó: Ha van a bankok (biztosítók, egyéb pénzügyi szolgáltatók) gyakorlatában bírálható elem, az a tájékoztatás hiánya - pontosabban a tájékoztatók tájékozatlansága. Ma félig informált ügynökök adnak el teljesen informálatlan ügyfeleknek pénzügyi termékeket - nem véletlenül érzi magát becsapottnak a többség. (Várkonyi Iván, Népszabadság)


Ez a megállapítás nemcsak a bankokra, hanem a hazai médiára is éppígy igaz: Félig informált újságírók adnak el teljesen informálatlan olvasóknak pénzügyi termékeket. Lásd a most kibocsátott eurókötvény, amit ráadásul – az első jelentések szerint - magyar ember nem vehet! ("....A kötvényt Londonban lehetett jegyezni, belföldi forgalomra egyszerűen nem került miután magyar nyelvű prospektus sem készült hozzá. ....."– Népszabadság) Pedig öt éven át 6,75 %-os kamatú éves hozamot – még a 20 %-os kamatadó mellett is – a megtakarított euróinkra egyetlen hazai pénzintézet sem ajánl.

Ettől függetlenül a hazai média két dolgot emel ki és közvetít a lakosság felé: 1. „szupersiker” és/vagy 2. „súlyos hiba” volt ez az eurókötvénykibocsátás. A „szupersiker”-ről szóló jelentések valójában a külföldi, elsősorban londoni elemzők véleménye, akik ismerik és szinte percről-percre figyelik a magyar gazdaságot és annak pénzügyi mozgásait, fejleményeit. A „súlyos hiba” jelző, pedig a hazai ellenzéktől származik, akik viszont mindenben a hatalmon lévők „ellehetetlenítésében” (be szép szó!), lejáratásában érdekeltek, nem, pedig a realitás megismertetésében. Hiszen, ha valóban a lakosság, a kisember érdekeit képviselnék, akkor nem a hitel „drágaságán” rágódnának, hanem, mint fentebb említettem: a magas kamatú, hosszú (5 éves) futamidejű (euró) államkötvény hazai forgalmazását szorgalmaznák.

Mi is történt Londonban? Mi ez az egész, amiről – figyelve az internetes hozzászólásokat - az átlag magyar alig tud valamit? Pedig a Bloomberg igen érthetően írta meg, méghozzá budapesti jelentések alapján. Tehát, a tények.

Kihasználva a nemzetközi kötvénypiac jelenlegi (kedvező) helyzetét, Magyarország az IMF (Nemzetközi Valutaalap) tavalyi „kisegítése” ("kivásárlása" = bailout) óta most bocsátott ki először külföldi befektetőknek (külföldi fizetőeszközben) államkötvényt egymilliárd euró értékben.

A befektetők 2,9 milliárd euró értékben jelezték, ill. (elő)jegyezték, azaz mutattak érdeklődést a kibocsátásra kerülő magyar államkötvény iránt. Ez csaknem hatszoros „túljelentkezés” az eredetileg 500 millió euróra tervezett kötvénykibocsátásnak. Ezt látva emelte meg a kormány (a pénzügyminisztérium) a kibocsátásra kerülő összeget egymilliárd euróra. Ez a nagyfokú érdeklődés egyértelműen azt mutatta és jelzi, hogy a befektetők bíznak Magyarországban, abban, hogy – jó (magas) éves kamat mellett - öt év múlva 100 %-osan visszakapják (az amúgy államilag garantált) kötvényeik névértékét.

A Bloomberg emlékeztet arra, hogy Magyarország volt az első EU tagállam, amely IMF „segélyt” kapott, miután államkötvénypiaca „befagyott” (a kutya sem vette) és ez a forintot nemcsak meggyengítette, hanem ezen keresztül a külföldi fizetőeszközökben levő kölcsönöket (azok „árát”) is rendesen megemelte. Bajnai miniszterelnök jelezte, hogy két éven belül az állami kiadásokat 1,3 trillió forinttal (6,7 milliárd US dollár) csökkenti, adót emel, miközben államkötvény-kibocsátásokból és a forint erősödéséből származó előnyökből segíti majd a 20 milliárd eurós nemzetközi kölcsön visszafizetését.

„Magyarország visszaszerezte hitelességét” – újongott Oszkó Péter pénzügyminiszter az eurós államkötvény iránti nagy érdeklődés láttán. „Ha a jelenlegi piaci hangulat megmarad, akkor az ország talán képes lesz magát a jövőben finanszírozni, és nem kell az IMF-kölcsönt meghosszabbítani.” – nyilatkozta Oszkó. Itt jegyezendő meg: az IMF-fel kötött megállapodás jövő márciusban jár le.

Az ország eladósodásának mértékét jelző nemzetközi pénzügyi index március óta a felére csökkent (638 pontról 330 pontra). A most kibocsátott magyar államkötvény éves fixkamata (6.75 %) a hasonló futamidejű eurókötvényekénél 3,95 %-kal, a teljesen megegyező időtartamú német államkötvénynél, pedig 4.325 %-kal magasabb.

A tavaly júniusban kibocsátott másfélmilliárd euró értékű (5,75 % fixkamatozású) tíz évre szóló államkötvény értéke 1,36 %-kal csökkent a tegnapi új kötvénykibocsátás hatására. Ehhez tudni kell, hogy tavaly szeptemberben a Lehman Brothers csődbemenésekor Magyarország felfüggesztette valamennyi bel- és külföldi (forint és deviza) kötvényeinek árusítását, forgalmát. Ezzel egy időben fordultak el befektetők az úgynevezett „feltörekvő piacoktól” (emerging market), és a forint mélyrepülésbe kezdett. Rövid időn belül értékének 26 %-át vesztette el az euróval szemben, és államcsőd fenyegette az országot.

Hat hónap kihagyás után idén áprilisban kezdte el újra a forintalapú államkötvények kereskedését a magyar állam. Tegnap 64 milliárd forint államkötvényt adott el az Államadóság Kezelő Központ (ÁKK). Ellentétben a hazai hírközlésekkel, nem Magyarország az első (és egyetlen), amely most visszatért a nemzetközi kötvénypiacra. Júniusban Litvánia bocsátott ki 500 millió eurókötvényt öt évre, 9,375 % fixkamattal. Múlt héten, pedig Lengyelország bocsátott kétmilliárd US dollár értékben államkötvényt. A kedvező feltörekvő kötvénypiaci hangulatra jellemző, hogy Indonézia is a napokban bocsátotta ki tíz éves úgynevezett „szamurai kötvény”-ét 35 milliárd yen értékben.

Az adókockázati besorolással foglalkozó hitelminősítők osztályzata koránt sem olyan rózsás, mint azt a hazai média sugallja. Hiszen a befektetést javasló kategóriák közül a legalsó a „BBB” osztály, osztályzat. Az ennél alacsonyabb besorolások már a kockázatos befektetések csoportjába tartoznak. Ugyanakkor Magyarország dicsérete nem alaptalan, hiszen, amilyen (finoman szóval) nehéz helyzetben volt tavaly ősszel, ma már valóban sokkal kedvezőbbek a kilátások. Erre vonatkozik a külföldi elemzők, megfigyelők „szupersiker” jelzője.

A most kibocsátott eurókötvényt különben a Citigroup Inc. és az ING Groep NV forgalmazza, azaz menedzseli és árusítja a nemzetközi pénzpiacon.
.

Labels: , , ,

Thursday, July 09, 2009

A Holocaust business

Egy zártkörű fórumon hívták fel a figyelmemet arra az Interneten keringő állításra, miszerint a világhírű Nobel-békedíjas Elie Wiesel egy szélhámos. A súlyos vád - a hivatkozó források szerint - egy egykori lágertárstól származik. Kis kutakodás után bizonyságot nyert, hogy a net-en március óta keringő hír először egy magyar hírportálon (haon) jelent meg, majd a kuruc.info-n közreadott angol nyelvű fordítás alapján terjedt el a világhálón. Ugyanakkor sem akkor (március eleje), sem azóta egyetlenegy „komoly”, nemzetközileg elismert hírügynökség vagy tekintélyes világlap sem említette meg ezt a „világszenzáció”-t. Ez keltette fel érdeklődésemet a téma iránt. A valós és vélt tények kiderítésére, felkutatására csakis az Interneten felelhető infókra támaszkodtam, no meg a logikára, a különféle forrásokban található ellentmondások ütköztetésével.

Az alapállás

A Malmöben élő, nyíregyházi születésű, Grüner Miklós (Nikolaus Gurner) nem mindennapi történetéről a Hajdú Online számolt be idén 2009. március 03-án. Másnap a kuruc.info is átvette, majd két nap múlva az angol nyelvű változat is megjelent és pillanatok alatt ellepte a világhálót. Ebben sokat segített egy magát összeesküvés szakértőnek nevező kanadai történész (Henry Makow), aki egyenesen „budapesti irodánk”-nak (our Budapest Bureau) nevezi az internetes magyar hírportált.

Az angol nyelvű változat azonban sok helyen eltér a Hajdú Online-on közölt eredeti magyar szövegtől. Néhány példa:

".......Egy dél-svédországi újságtól 1986-ban kaptam egy telefonhívást..." – mondja Grüner Miklós a Hajdú Online-nak. Ez az angol nyelvű fordításban már nevesítve van:
Sydsvenska Dagbladet in Malmo

"....Nagyon megörültem és repültem Svédországba 1986. december 14-kén..." – olvasható magyarul, miközben az angol nyelvű szövegben a város és a szálloda neve is szerepel
happily accepted the invitation to meet him at the Savoj Hotel in Stockholm on December 14, 1986.

".....egy idegen férfi áll előttem, aki magyarul nem is tudott, az angolt is erős francia akcentussal beszéli...." – vallja magyarul az egykori rabtárs. Viszont az angol fordításban már jiddisül sem tud Wiesel, nemcsak magyarul.
I was stunned to see a man I didn`t recognize at all, who didn`t even speak Hungarian or Yiddish and instead he was speaking English in a strong French accent.

".....A világhírű könyvet 1955-ben Lázár, az én egykori barátom adta ki Eliezer néven Párizsban és „A világ hallgat” címmel....." – meséli Grüner, amit angolra emígyen fordítottak:
in fact written in Hungarian in 1955 by Miklos' old friend Lazar Wiesel and published in Paris under the title "Un di Velt hot Gesvigen",
Tehát, eszerint a könyv magyarul íródott, viszont a címe jiddisül volt! (aki egy picit is ért németül, az rögtön rájön, hogy a könyv címe „És a világ hallgatott” (Und die Welt hat geschwiegen)

".....Ez lett világsiker, 10 millió példányt adtak el belőle, s 1986-ban Nobel-békedíjat is kapott érte. (..) Mindeközben Lázár barátomnak egyszerűen nyoma veszett, pedig az egész világon kerestettem….. " A barátját kereső Grüner Miklós itt téved. Ha Wiesel valóban ezért a könyvéért kapott volna Nobel-díjat 1986-ban, akkor az irodalmit kellett volna neki adományozni, nem pedig a békedíjat!
Ten million copies of the book were sold in the world by Elie Wiesel who even received a Nobel Peace prize for it in 1986 while - says Miklos - the real author Lazar Wiesel was mysteriously missing...

"......Sikeres, gazdag ember lett, aki 25 ezer dollárért tart egy 45 perces előadást...." – jegyzi meg Grüner úr magyarul, majd az angol fordításban ez a Holocaust témakörre van leszűkítve,
he takes 25 thousand dollars for a 45 minutes speech on the Holocaust.

_ . _

Grüner Miklós történetében talán a legnagyobb logikai bukfenc A Nobel-békedíjat Oslo-ban adják át, akkor miért találkozott volna Wiesel-lel egy stockholmi szállodában? Ja, és mivel Grüner 1962 óta Malmöben él, 1986-ban nem kellett Svédországba repülnie.

Az ellentmondások ezzel nem értek véget, sőt egyre szaporodtak, ahogy beleástam magam ebbe a témába. Meglepő, de Grüner Miklós (Nikolaus Gruner) életéről semmilyen hivatalos, megbízható adatot nem találtam a net-en.

A már említett kanadai Henry Makow, aki magát összeesküvés szakértőnek nevezi, 10 nappal a Hajdú Online-on megjelent Grüner interjú után és alapján közzétette saját verzióját, benne a nyíregyházi férfi néhány életrajzi adatával. Eszerint Grüner, aki a buchenwaldi koncentrációs tábor felszabadításakor készült – azóta világhírű – fényképen is látható, a háború után kivándorolt Ausztráliába, ahol sikeres festő és szobrász lett. Majd 1962-ben lánytestvérét követve Svédországba települt át, és egy jól működő magyar(os) kolbászgyárat üzemeltetett. Ez azonban csődbe ment, amikor a svédek szerepét kezdte firtatni a Holocaust idején. – olvasható Henry Makow blogjában.

Grüner Miklós (Nikolaus Gruner) neve „közönséges” web-oldalakon csak azóta tűnt fel, amióta a Pogrom-éjszaka 68. évfordulójára (a németek) megkeresték és meghívták azokat a túlélőket, akik a buchenwaldi koncentrációstábor felszabadításakor készült híres képen láthatók. A köztudatban eddig a betört ablakokra és az utcákat borított üvegdarabokra utaló cinikus náci elnevezés, a "Kristályéjszaka", helyett manapság német nyelvterületen (hivatalosan) a Pogrom-éjszaka (Pogromnacht) kifejezést igyekeznek meghonosítani.

Ami felettébb érdekes, vajon az ominózus képen látható személyek közül miért csak hármat hívtak meg ezekre az összejövetelekre, megemlékezésekre? Miközben a fellelhető információk szerint legalább nyolc túlélőről tudnak a világban, köztük a Nobel-békedíjas Elie Wiesel-ről. Felvetődik továbbá a kérdés, vajon Wiesel miért nincs a meghívottak között? Ha pedig meghívták, de valamilyen oknál fogva nem tud(ott) részt venni, akkor egy mentegetőző, kimentő levél nyilvánosságra hozásával a rendezők könnyen emelnék az esemény rangját, hírét. Aztán az is furcsa, hogy Grüner Miklós ezeken az összejöveteleken nem hangoztatja Elie Wiesel személyével kapcsolatos kételyeit. Pedig ezek igazán jó alkalmak lennének erre. Ehelyett a Hajdu Online-hoz és a Borsonline-hoz fordul kételyei közlésével. Az sem teljesen világos, hogy az interjút miért csak a kuruc.info vette át, és kapta fel, az országos napilapok, pedig egyöntetűen elsiklottak felette.

Jobban szemügyre véve a magyar web-oldalakon látható fényképeket, és összehasonlítva, pl. a három évvel ezelőtti német találkozóról készülttel, Grüner úr – mintha – megfiatalodott volna.

2006

2009

A magyar oldalakon nincs utalás a fotók származására (copyright), ill. annak időpontjára. Egyedül a Borsonline jelzi a forrást, ami állítólag a Reuters, habár maga a kép montázs, három képből van összeollózva.

Grüner állítása

A nyíregyházai Grüner Miklós Auschwitzban, pontosabban a tábor melletti gyárban (Buna Werke) volt kényszermunkás az apjával együtt. Itt találkozott a Wiesel testvérekkel: Lázárral és Ábrahámmal. Miután Grüner legyengült édesapját visszaküldték a főlágerbe, azaz a biztos halálba, a magára maradt tizenéves Miklóst a Máramarosszigetről származó fivérek karolták fel. Grüner Miklós Wiesel Lázár segítségével vészelte át a Buna kényszermunkatábor felszámolását és az embertelen körülmények közötti átszállítást Buchenwaldba. A láger felszabadítása után útjaik elváltak. Több mint negyven évvel később, 1986-ban, találkozottak ismét, amikor Wiesel-t Nobel-békedíjjal tűntették ki, és Miklóst a híres háború utáni buchenwaldi fénykép alapján kereste meg egy (dél-)svéd újság. Grüner azonban Elie Wiesel-ben nem ismerte fel azt a férfit (Wiesel Lázár), akivel előzőleg a Buna-művekben találkozott és akivel egy életre szóló barátságot kötött. Miklós elmondása szerint a találkozás és a csalódás annyira megviselte, hogy elhatározta, megkeresi egykori sors-, rab- és lágertársát, kideríti annak hollétét, sorsát stb. Húsz évet szentelt rá. Eredménytelenül. Ennek ellenére kutatásait papírra vette, és tavaly novemberben leadta a Svéd Állami Könyvtárba „Stolen identity” (Ellopott indentitás) címen.

_ . _

Grüner Miklós állítását olvasva első gondolatom az volt, hogy itt valami félreértés lehet. Ezt látszik alátámasztani Elie Wiesel életrajza is. Hiszen Grüner két fiútestvér-ről (Lázár és Ábrahám) beszél, ugyanakkor az Interneten fellelhető hivatkozások szerint Elie Wiesel-nek nincs, és nem is volt fiútestvére, csak három lánytestvére, akik közül kettő túlélte a Holocaustot. Így elképzelhető, hogy névrokonságról van szó, hiszen Máramarossziget környékén több Wiesel nevű család is élt. Grüner kutatásai során az auschwitz-i haláltábor nyilvántartásában talált egy 1913-as születésű Wiesel Lázárt - ugyancsak - Máramarosszigetről. Feltételezése szerint későbbi segítőjét és jótevőjét 1944-ben, mint magyart, magyar nevűt (Lázár) regisztrálták a lágerben, és aki a háború után változtatta meg (vette fel) a héber-jiddis Eliezer nevet, majd az Elie „írói nevet”. A neves amerikai író és „békeharcos” Elie Wiesel azonban 1928-ban született, és egy magyar nyelvű méltatás szerint Jenő (?) néven látta meg a napvilágot!

Ez már csak azért is érdekes, mert Elie Wiesel a Nagy Román Királyságban született, ahol felettébb furcsa, hogy egy orthodox zsidó család magyar nevet (Jenő) adjon gyermekének, illetve jegyeztessen be a román hatóságoknál. Az viszont – szinte – biztos, hogy a Wiesel család otthon jiddisül beszélt. Úgy, ahogy a közel 40 ezer fős haszid zsidó közösség Máramaros és Sziget környékén. Valahol meg is jegyzi Elie, hogy édesapja magyar származású, hiszen (Nagy-)Magyarországon (a Monarchiában) született, ő viszont a Nagy Román Királyságban. A 30-as években környezetében mindenki jiddisül beszélt, viszont a boltban, az üzletekben magyarul, románul, németül meg ukránul. Aztán 12 éves korában egy éjszaka (1940) meg kellett tanulnia a magyar himnuszt, mert másnaptól már a románt nem volt szabad használni, énekelni. Viszont családja - és a környékbeli zsidóság – úgy érezte és gondolta, hogy a magyarok megjelenésével helyzetük, sorsuk jobbra fog fordulni, el tudják kerülni a lengyel zsidóság sorsát. A Teleki kormány háborúellenes politikája is ezt sugallta. Az 1944. március 19-i náci-német megszállás azonban ezt a reményt szertefoszlatta, főleg, hogy a magyarok sem tekintették a zsidóságot nemzetük részének. Talán ezzel is magyarázható, hogy Elie nem akart magyarul megszólalni azon az ominózus 1986-os találkozón.

Valamelyik életrajzírója meg is jegyzi: Wiesel jiddisül gondolkodik, franciául ír és angolul éli mindennapi életét. Különben ez jellemzi egész életútját. Otthon a család jiddisül beszélt, a környezete magyarul és németül, miközben 1940 őszéig a hivatalos nyelv a román volt. A románt 12 éves korában hivatalosan felváltotta a magyar, amit 16 éves korában, 1944 nyarán, a német követett. A haláltábortól szabadulás után – hátat fordítva Kelet-Európának – Franciaország felé vette útját egy izraelita árvák csoportjában. Jiddisül ír és tudósít izraeli újságoknak. Fogadalmat tesz, hogy a Holocaustról nem beszél. Isten létezését megkérdőjelezi, amiért ezt a tragédiát megengedte. Párizsban találkozik, és örök barátságot köt a későbbi irodalmi Nobel-díjas François Mauriac-kal, aki rábeszéli haláltábori tapasztalatainak megírására. A jiddis nyelven írt könyvet „És a világ hallgatott” (Un di velt hot geshvign) címmel jelenteti meg Argentínában. Közben elsajátítja a francia nyelvet és ugyancsak Mauriac inspirálására, több száz oldalas művét alig több mint 100 oldalra lerövidíti, csak a személyes, családi vonatkozásokat hagyja meg, és fordítja le franciára. A francia, majd az angol nyelvű kiadás már az Éjszaka címet viseli. 1956 óta az Egyesült Államokban él, amerikai állampolgár.


Későbbi könyveinek is a családja és a Holocaust a témája. Az Éjszaka című első, és talán legsikeresebb művét, azóta is sokan támadják, bírálják. Egyes feltevések szerint nem is Wiesel, hanem Mauriac írta. Mások szerint az átírás csak arra volt jó, hogy kikerüljenek belőle az orthodox, „zsidó” szemléletű vonatkozások, és egy „modern”, „balos”, mi több „katolikus” mű szülessen, az akkoriban (50-es évek) divatos egzisztencializmus jegyében. Itt kell megjegyezni, hogy Wiesel 1986-ban nem irodalmi munkássága miatt, sőt nem is e műve miatt kapott Nobel-békedíjat, hanem az erőszak, az elnyomás, a rasszizmus elleni küzdelem, azaz az emberi jogok hirdetése és védelme miatt. Sok támadás érte és éri tevékenységét. Egyesek szerint része a „Holocaust business”’-nek, azaz abból csinál pénzt, amibe mások belehaltak, vagy öregségükre megnyomorítva nyomorognak. Grüner egyik megjegyzésében is erre utal, amikor azt mondja: (Wiesel) Sikeres, gazdag ember lett, aki 25 ezer dollárért tart egy 45 perces előadást. (Miközben az „igazi” Wiesel (Lázár), a volt barát és könyvíró, valahol elfeledten él, nyomorog, vagy már nem is él.)

Talán ez az a pont, ahol érthetővé válik Grüner elkeseredettsége az átélt szenvedések és megpróbáltatások fényében. Ugyanakkor így már az is érthető(bb), ahogy ebből a konfliktusból a Holocaust-tagadók és antiszemiták politikai tőkét szeretnének kovácsolni. Egy poklot megjárt tizenéves (Grüner Miklós) emlékeit és szavait megpróbálják egy ugyancsak tizenéves fejjel a Holocaust-ot átvészelt (Elie Wiesel) sikeres „békeharcos” ellen fordítani, és ezáltal egy ismert közéleti személyiséget lejáratni.

Persze az is lehet, hogy a Holocaust tagadás elleni egyéni akcióról van szó, ami "félresikerült". Hiszen a magyar hírportálokon közölt fényképeken Grüner előszeretettel mutatja a bal alkarjára tetovált azonosító számot, ill. a buchenwaldi koncentrációs tábor felszabadítása után róla készült barakk képet. Ezt látszik alátámasztani feltűnése időpontja is: egy hónappal Richard Williamson püspöknek a népirtás mértékét és a gyilkosságok technikáját vitató kijelentései után. A Wiesel Lázár story pedig valamiféle (nehezen követhető) „mellékszál”-nak, a Holocaust business elleni tiltakozásnak, tűnik.

.



.

English version

.