Baj van, nagy baj van (?)

Olvasom az MTI-re hivatkozó index.hu beszámolót a kelet-európai gazdaság helyzetéről, ahogy azt a brit The Economist látja. Már a magyar cím is bizonyos optimizmust sugall: „Talán elkerülhető a kelet-európai katasztrófa”. Ez valahol összecseng a múlt hétfői eseményekkel, a magyar miniszterelnök „szuperaktivitásával”, legalábbis, ami és ahogy a médián keresztül érezhető és látható volt: délután beszéd a Parlamentben, koraeste televíziós beszéd a néphez, majd beszélgetés a köztévé Este című műsorában. Mindez egy nap, alig nyolc óra alatt.

Lehet, hogy ez Gyurcsány tanácsadói (PR szakemberei) szerint „jó húzás” volt, bennem pont az ellenkezőjét váltotta ki. Itt valami nagy baj lehet, ha a miniszterelnök ennyire „nyomul”, és szokatlanul aktívan próbálja magyarázni a megszorító intézkedéseket. A kívülálló helyzetértékelését negatívan befolyásolta a Gyurcsány beszéd parlamenti fogadtatása is. Olyan kritikus helyzetben, amiről az Economist a régióról, annak gazdasági helyzetéről ír, az ellenzéknek nem a meghallgatás elleni tiltakozással, látványos kivonulással kellett volna reagálnia, hanem a külső- és belső körülmények komolyságára tekintettel a megoldáskeresés ötletgazdag vitájával. Szánalmas volt nézni és hallgatni az ellenzéki pártok vezérszónokainak formális, semmitmondó „hozzászólásait”. Mintha valami amatőr, mi több dilettáns színjáték részesei lettek volna a képernyők előtt ülők. A Gyurcsány beszéd szövegét – állítólag – nem osztották szét előzőleg a parlamenti pártok (vezetői) között, sőt, mintha azon az utolsó percekben is változtatott volna a miniszterelnök. Ennek fényében és tudatában megdöbbentő volt látni (és hallani) az előre megírt, papírról felolvasott formális hozzászólásokat, amelyeknek nem sok közük volt a kormányjavaslathoz, annak bírálatához. A Fidesz szónoka „történelmi áttekintés” keretében olvasta a kormány és a miniszterelnök fejére eddigi tevékenységét. Az MDF elnöke, pedig Hemingway testvérétől(?) származó idézettel indított. Az SZDSZ is inkább csak a ráolvasás módszerével élt. Egyedül a KDNP szónoka tűnt konstruktívnak az élelmiszerek ÁFÁ-jának csökkentésére, differenciálására tett javaslatával. Ebből sem alakult ki „parázs vita”, mivel a miniszterelnök válaszában komolytalan érvekkel állt elő. Például, az igazságosság, a „szociális esélyegyenlőség” alapján vajon melyik kenyér ÁFÁ-ját csökkentsék: a fehérét vagy a barnáét? - a legolcsóbbét vagy azokét is, amiket „a gazdagok (is) vesznek?” Ez volt számomra az a pont, amikor éreztem, hogy ennek az országnak a „politikai elit’-je nem érzi át a kialakult (gazdasági) helyzet súlyosságát.

Ugyanezt a mentalitást tükrözi a hazai médiában „copy-paste”val átvett és terjesztett Economist cikk magyar változata, mely néhány (lényeges) dolgot, megállapítást elhallgat.

Már az eredeti cím is sokkal lesújtóbb, mint a magyar: „Argentína a Dunánál?" Aki egy picit is ismeri, vagy még emlékszik az elmúlt évtizedek világgazdasági eseményeire, annak rögtön beugrik, hogy a dél-amerikai ország államcsődjére utal a brit gazdasági lap blikkfangos címe. Sőt egyes közgazdászok szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) diktátuma juttatta tönk szélére Argentínát, ill. az argentin gazdaságot. A vészjósló cím alatti kezdőmondatban feltett kérdés sem valami szívderítő: Ha összekeverjük az 1997-es kelet-ázsiai válságot a 2001-es dél-amerikaival, akkor a 2009-es kelet-európait kapjuk?

A cikk a legnagyobb problémát a bankrendszerben látja. A nyugat-európai (EU) bankokat maguk mögött tudó kelet-európai bankok, leányvállalatok a nagy nyereség (profit) reményében az elmúlt években könnyedén adtak hitelt a térségben, ráadásul külföldi fizetőeszközben, devizában (svájci frankban és euróban). A helyi bankok pénzügyi problémáit azonban a (nyugati) anyavállalatok nem tudják (egymaguk) megoldani, mivel hazájukban ők is bajba kerültek. A görög kormány például felszólította bankjait, hogy fejezzék be (hitelezői) tevékenységüket a Balkánon. A Kelet-Európának nyújtott osztrák kölcsönök mértéke, pedig az osztrák GDP 80 %-ának felel meg!

A helyzetet csak súlyosbítja, hogy az egész Európát sújtó gazdasági válság miatt a Nyugat-Európába irányuló kelet-európai export iránti kereslet csökkent, ráadásul a nyugat-európai üzemek, gyárak termelésének lelassulása, csökkenése elbocsátásokkal (is) jár, és ez elsősorban a „vendégmunkásokat” érinti, akiket hazájukba visszatérve a munkanélküliség (és az adósság) vár. A kelet-európai államok, kormányok helyzetét elemző rész kiemeli Magyarországot, mint „extra problémás” esetet, ahol különösen magas a külföldi államadóság, esetünkben ez megközelíti az ország teljes (100 %-os) GDP-jét!

Erről vajon miért nem számolt be az MTI? – vagy a magyar blog-világ?

.

.

.

Kapcsolódó anyagok (időrendi sorrendben)

Wednesday, June 29, 2005
Az IMF is aggódik (?) (a 2005-ös költségvetés kapcsán)

Monday, August 13, 2007
Egy ország megvezetve (elsőként léptünk be az IMF-be)

Wednesday, October 29, 2008
Amit a válságról tudni kell

Monday, March 23, 2009

Miért hagytuk, hogy így legyen?

.

Tiszta szívvel

Figyelve a hazai médiát, azon belül is a mértéktartásra törekvő írásokat, úgy érzem, szemléletváltásra lenne szükség ezzel a „cigánykérdéssel” kapcsolatban. Mintha mára már valahogy eljutott volna az „értelmiség” arra a pontra, hogy merje nevén nevezni a gyereket, és legalább magát a problémát őszintén tárja fel. Ebben a témában figyelemre méltó a Népszabadságban megjelent két cikk: Hell István (A 'cigánybűnözésről') és Kóczián Péter (Cigányok ideje) írása. Mindkettő jól indít, bemutatja a fennálló helyzetet, de a végére elfáradnak, talán, mert Magyarországon senki sem tudja a „gyógyírt”, a kivezető utat. Ezért aztán sokkal hatásosabb lett volna, ha mindkét írás végén a (magán)vélemény, a javaslatok elmaradtak volna, mert így Hell cikke mintha „eszdéeszes”, Kócziáné pedig „rasszista” felhangot kapott volna.

Jó lenne végre tisztázni, hogy mi is a rasszizmus, ki a rasszista? No, meg miben különbözik a rasszizmus az antiszemitizmustól. Hell István remekül magyarázza el, mutatja be a „....minden eddiginél súlyosabb internetnikai konfliktusokat létrehozó nácizmus-t...." (lásd Népszabadság 20004. február 14.) Ez, pedig magában hordozza a hazai gondolkodás pontatlan, félrevezető általánosítását: a „cigánykérdést” azonosítja a „zsidókérdéssel”, ill. annak szörnyűséges végkifejletével: a Holocaust-tal. Vegyük már észre: az antiszemitizmus alapja teljesen más, mint a cigányellenességé!

Ha szabad leegyszerűsítenem, és plasztikusan bemutatnom: a „zsidóellenesség” valójában nem „faji alapon” létezik évszázadok, ha nem évezredek óta, hanem az alapvető emberi gyarlóságon: az irigységen. Az antiszemitizmus csak a XX. században tudományos szintre emelt genetika segítségével egészült ki a faji alappal, a „származáskutatással”. A „minden zsidó gazdag”, „a zsidók erőszakosak, nem végeznek fizikai munkát, viszont megkaparintják a legjobban fizető állásokat”, stb. sztereotip általánosítások sokkal régebbiek, mint a fajelmélet. A nácizmus (akárcsak a hungarizmus) részben marxi alapokon nyugszik, legalábbis ami a Kommunista Kiáltvány kiindulópontját, alapelvét illeti, miszerint:

„….Minden eddigi társadalom története osztályharcok története. (…….) egyszóval: elnyomó és elnyomott folytonos ellentétben álltak egymással, szakadatlan, hol palástolt, hol nyílt harcot vívtak, olyan harcot, amely mindenkor az egész társadalom forradalmi átalakulásával vagy a harcban álló osztályok közös pusztulásával végződött……”.

Hitler és követői gyakorlatilag ezt az a gondolatot egyszerűsítették le: kijelentve, hogy az elnyomók - az állítólagos kiválasztott nép - a „zsidók”, míg az elnyomottak mindenki más, azaz a „nem zsidók” (gój-ok).

Ennek ismeretében teljesen hamis a jelenlegi „cigánykérdés”-t” a „zsidókérdés”-sel azonosítani, de még csak összehasonlítani is. Pedig a baloldali megnyilatkozások ezt sugallják. Vajon, hány cigánygyűlölő irigyli a cigányság helyzetét, és alig várja, hogy elűzzék őket (lakhelyükről, ill. az országból), esetleg megsemmisítsék őket azért, hogy elfoglalják munkahelyeiket, lakásaikat? Ezen, tessék elgondolkozni!

Kóczián Péter remek meglátással összegzi a magyar média (közbeszéd?) hozzáállását ehhez az egyre komolyabb (és veszélyesebb) társadalmi problémához. Javaslatai azonban egyenesen „rasszisták”, mi több a szegregációt szentesítik, mint például: „….közöljük minden alkalommal azt is, ha fehér bőrű ember a gyanúsított….” (lásd Népszbadság 2004. február 14.)

Hihetetlen fogalmi zavarok uralkodnak a fejekben, és ez alól a magyar értelmiség sem kivétel. Hell István írásában valamiféle „zsidó-cigány” párhuzam észlelhető, amely főleg az egykori üldöztetésekben érintettek gondolattársításából fakad, és a „soha többé nácizmust” jelszavát hirdeti. Kóczián Péter, pedig bőrszínre bontja le, ill. osztja fel az országot, és azt javasolja, hogy ezentúl (csak) „nem cigány” vagy „fehérbőrű” szóval, jelzővel titulálja a hazai média (és közbeszéd) a „nem roma etnikumokat”. Mintha Magyarországon csak kétféle etnikum létezne: a roma és a „magyar”. Ha Kóczián valóban így gondolja, amit különben kétlek, akkor ez a „fekete-fehér” szemléletű javaslat igencsak rasszista. Gondoljunk csak bele, ezentúl ilyen híreket hallhatnánk, olvashatnánk: Az elkövető „nem roma”, vagy a körözött személy a „nem roma”.

Mindezektől függetlenül. Tapasztalatom szerint a hazai közvélemény abszolút nem toleráns az „etnikumokkal” szemben. Sohasem volt! Akár etnikumnak, akár nemzetiségnek vagy kisebbségnek nevezzük a „célcsoportot”. Mindig volt valami divatos trend, amiről, ha hivatalosan nem is beszéltek, de a lakosságot foglalkoztatta, mert a közbeszéd tárgya volt. Például, amikor tilos volt a „valutázás”, a Váci utcában tömegesen ácsorogtak és szólították le a sétálókat az arab „pénzváltók”, miközben az arra járőröző rendőrök szemet hunytak efelett. Akkoriban az a (rém)hír járta, hogy annyira fél az araboktól (az arab terroristáktól) a magyar (állam- és párt)vezetés, hogy nem mer ellenük fellépni. Később a kínaiak kerültek a szóbeszéd középpontjába. A suttogó propaganda szerint azért olyan olcsók a kínai éttermek, ételek, mert kutya- és macskahúsból készülnek, ill. senki sem tudja, hogy valójában mit eszünk. Az ellenszenvet valamelyest enyhíti a kispénzűek és nyugdíjasok által kedvelt kínai ruházati üzletek (és piacok), ahol nem annyira a minőség, mint a megfizethető hasznosság a mérvadó. Viszont hallottam olyan megjegyzést is: „Ezek sohasem halnak meg? Láttál már kínai temetőt Magyarországon?”.

A rasszizmus velünk él, különösen a nemzetiségek, a kisebbségek igényeinek semmibe vételében, még ha erről a média nem is számol be. A megkülönböztetés legszembetűnőbb példája a kábel-tévék műsor-csomagjai. Valamikor voltak benne görög, kínai, spanyol, olasz tévé-csatornák is, ma már ezeket a legdrágább csomagokból is száműzték. Pedig jelentős „vevőkör” (kínai, görög, arab stb.) él Magyarországon, különösen Budapesten. A kisebbségek is megérdemelnék, ha az anyanyelvüknek megfelelő tévé-csatornákat is tartalmaznának ezek a „csomagok”. Németországban például egyénileg bővíthető (nyelvi) csomagok kaphatók, kicsit többet kell fizetni (havi néhány euró), de (szinte) bármilyen nyelvű tv-állomással bővíthető a „csomag”, ill. a kínálat. Ezt a lehetőséget Magyarországon miért nem kínálják? Legalább a hivatalosan elismert és bejegyzett 13 kisebbség nyelvén, vagy mindössze a környező országok tv-csatornái közül valamelyiket illene kábel-tévén (is) elérhetővé tenni.

Ami a nyomort illeti. Való igaz, hogy a nyomor a bűnözés melegágya. De vajon bűnözőnek kell lenni annak, aki nyomorog? Érdekes, a hajléktalanok között alig van bűnöző, pedig elfogadható, nyomós okuk, indokuk, magyarázatuk lehetne, hogy az éhség, az embertelen körülmények késztetik, mi több kényszerítik őket az áruházi, élelmiszerüzleti lopásra, utcai („közterületi”) rablásra stb. Mégsem jellemző ez a bűncselekmény típus rájuk. Többségük koldulásból és „kukázás”-ból teremti elő a túléléshez szükséges javakat, alapfeltételeket. Az abszolút nyomorban élőt nem az „ingyenélés”, a (gyors) meggazdagodás iránti vágy, hanem az éhség kergeti, kényszeríti - végső elkeseredésében - a bűn elkövetésére, ahogy a proletárköltő is írja: Tiszta szívvel betörök, ha kell embert is ölök.

A „cigánykérdés”, és annak jelenlegi (erőszakos) „vadhajtása” nem egyszerűen az „éhező tömegek lázadása”, hanem egy sokkal mélyebb, és régebbi előítéletekkel teli (össz)társadalmi probléma megoldatlansága. Ellentétben az irigységen alapuló kétezer éves antiszemita gyűlölettel, a cigánysággal szembeni több évszázados ellenszenv a lenézésen, a megvetésen alapszik. Európa szerte „nevelő céllal” a cigányokkal, cigányasszonnyal ijesztgették a kisgyerekeket. A „magas” kultúrában (lásd Verdi: Trubadúr vagy Strauss: Cigánybáró) is negatív szerep jutott e népcsoport osztályrésze. A Horthy-rendszerben talán a muzsikus cigány (lásd az akkor készült filmek) keltett bizonyos szimpátiát, „megbecsülés”-t e kisebbség iránt. A „szocializmus” is átmentette az effajta szemléletet. Szinte nem volt olyan magyarországi kocsma, „vendéglátó egység”, ahol ne lett volna (cigány) élőzene, (amit később a beatzene szorított ki). A honvédségnél, rendőrségnél ugyancsak voltak cigányok, de a többség az építkezéseken, mint segédmunkás dolgozott. Már a 80-as évek elején olvastam (Ferge) tanulmányokat, amelyek felhívták a figyelmet a jövő nagy problémájára: a computer terjedése, a magasan kvalifikált munkaerő eljövendő igénye legjobban a segéd- és betanított munkásokat, azaz a tanulatlan cigányok tömegeit fogja sújtani. A rendszerváltás még rátett egy lapáttal, amikor „átszerveződött” a gazdaság, megszűntek a munkásszállók, elmaradt az „élőzene”, eltűntek a fegyveres testületeknél addig betöltött (alacsonyabb) posztok. A megjósolt leszakadás pillanatok alatt bekövetkezett, és nem volt egyetlenegy „illetékes” sem, aki, ami ezzel az óriási problémával (hivatalból, államilag) foglakozott volna. Ma sincs.

Szerintem „felülről irányított, központi” programokkal ezt (ma már) nem lehet megoldani. Pláne „öt perc alatt” nem. A rendőrség átszervezése, a lakosság biztonságérzésének helyreállítása, csak felszínes, tüneti kezelés. Szemléletváltásra van szükség, amit már gyerekkorban kell elkezdeni…… De! Vajon rasszista v. előítéletes az a szülő, aki bemegy a suliba és közli a tanárral, tanítóval, hogy a gyerekét NE ültessék cigány mellé? Aztán ezt az alapállást már a politika és a média „szépíti” és magyarázza, hogy a „magyar” gyerekek előmenetelét akadályozzák az „elmaradott”, „visszahúzó”, „rossz példával szolgáló” romagyerekek, és milyen disznóság, hogy a szülők másik iskolába viszik a kölyküket…….. Sajnos itt tartunk. Pedig meggyőződésem, hogy minden gyerek 5-6 éves korban (agyilag, értelmileg, szellemileg) egyforma, sőt később is. Érdekes megfigyelés: egy ismerősöm, akinek cukorbajos férje a megvakulás szélén állt, valamiért bement a tanácshoz (én még mindig így hívom). Ott a várakozás alatt szóba elegyedett egy cigányasszonnyal, aki elmagyarázta („felvilágosította”), hogy mit kell tenni ilyen esetben, melyik ablaknál kell (lehet) igényelni valami kis pénzt. Ismerősöm magától soha sem jött volna rá, eszébe nem jutott volna ez a lehetőség. Ebből én arra következtettem, következtetek: nem igaz, hogy a cigányság „szellemileg elmaradott”. Mindenkinek megvan a magához való esze. (csak kérdés, hogy mire használja – akár önként, akár kényszerűségből).

A helyzet felettébb bonyolult, de nem látom a szerveződést, a változtatásra való törekvést. Legalábbis, ami a médián keresztül eljut hozzám. A katolikus egyház Dél-Amerikában (és a Fülöp-szigeteken) nemcsak misszionárius, „hittérítő” munkát végez, hanem segíti az elmaradott vidékeken élőket. Pl. kibutzokat, kibutz jellegű szerveződéseket hoznak létre. Ilyen jellegű munkát, hozzáállást nem tapasztalok Mo.-on, vagy nem tudok róla. Helyette csak az ördögi körre emlékeztető híradásokat: a fiatalkorú csirke- vagy alma tolvajt börtönbe dugják, javító-nevelő céllal, de vajon valóban „jobb belátásra tér” a bent eltöltött idő alatt? Biztos, hogy „csupa jó példát lát odabent, és az (új) életre készítik fel”?

A rendőrök többsége (aki járőrözik, bűnt felderít) cigányellenes. Ezen sem csodálkozom, hiszen ők azok, akik nap, mint nap szembesülnek a „problémával”. Egy előítéletekkel teli országban, mint Magyarország, nem csak a kisebbség (kényszer?) integrálására van szükség, hanem a többség szemléletváltására is!

.

Német szmogriadó magyar autósoknak

Megvolt az első magyar szmogriadó. A krónikások szerint jól sikerült, ill. tanulságos volt, sok mindenre felhívta a figyelmet, a hibákat javították: arccal a következő szmogriadó felé. Kb. ez a végkövetkeztetés a magyar médiát, azonbelülis az internetes (online?) sajtót figyelve.

A felmerült problémákat igen jól összefoglalta Sebes Andor a Népszabadság olvasói levelei között január 14-én. Aztán közel két héttel később (január 27.) Demszky Gábor főpolgármester is megköszönte Budapest lakósainak a közreműködést, és további türelmet és megértést kért a főváros tiszta levegője érdekében, megjegyezve:

"......Nem mintha a budapesti intézkedések hibátlanok lettek volna, sőt nagyon is fontosnak tartom, hogy a szmogrendeletek gyermekbetegségeit mielőbb meggyógyítsuk, és minden értelmes felvetést, javaslatot és bírálatot beépítsünk a kormányzati és önkormányzati jogszabályokba......." (Szmog és felelősség - Demszky Gábor Népszabadság 2009-01-27)

A Demszky levél megjelenése után két nappal a Népszabadság közli, hogy már meg is változtatták a hiányzó(?) jogszabályt, így ezentúl már törvényileg lehet büntetni, és akár 100.000.- forintos bírság is kiróható.

A január 27.-i főpolgármesteri levél kitér a nemzetközi gyakorlatra is emígyen:

".....Szmogveszély persze mindig is volt - csak más feltételekkel. Ami Budapestet illeti: 2003 óta van szmogrendeletünk, amely részletesen kitér arra, mit kell tennünk ilyen helyzetben. A rendeletben - amelyet nemzetközi tapasztalatok figyelembevételével készítettek környezetvédelmi, egészségügyi és közlekedési szakértők - már 2003-ban benne volt a páros-páratlan autóhasználati rendszer. Nem véletlen, hogy a legtöbb európai és magyar város szmogrendeletében ez szerepel. Az sem véletlen, hogy a rendeletet, valamint 2006-os és tavalyi módosításait szokatlan módon az ellenzéki pártok is megszavazták a fővárosban - ugyanis konszenzus alakult ki abban, hogy a budapestiek egészségének megóvása közös ügyünk, és együtt is kell fellépnünk az érdekében. Tavaly októberben annyi történt, hogy az unió májusi ajánlására a kormány radikálisan csökkentette a határértékeket, a korábbinál kisebb terhelés esetén kötelezte az önkormányzatokat a szmogriadó elrendelésére. Ezzel a határértékkel az Európai Unió legszigorúbb szabályozását vezette be a kormány Magyarországon, ehhez hasonló csak az egészen más légköri viszonyokkal rendelkező Svájcban van....."

Ehhez kapcsolódva a Népszabadság névtelenül, ill. az internetes változatát, a nol-t megjelölve „Európai szmogkörkép“ címen mutatott be néhány országot (Hollandia, Nagy-Britannia, Románia, Szerbia), valamint elrettentő példaként Moszkvát. Feltűnő módon egyetlen külföldi tudósítóját sem kérdezte meg a napilap, de lehet, hogy azok sem tartották fontosnak a bejelentkezést.

Ennyit a NOL-ról és a hazai médiáról.

Nem tudom, miért erőltetik Magyarországon ezt a páros-páratlan autórendszám használati rendszert, miért kell minden önkormányzatnak magának kitalálni, hogy mit vezessen be, hogyan keserítse meg nemcsak az ottlakók, de az átutazók (különösen a külföldiek!) életét. Arról nem is beszélve, hogy például Budapest esetében miért kell az egész városra, a közigazgatási határig kiterjeszteni ezt a korlátozó intézkedést, mikor az - a nyugati tapasztalatok szerint - csak bizonyos városrészekre, különösen a szűk utcájú belvárosokra szokták korlátozni.

Felettébb feltűnő, hogy a nyugat-európai példák közül a magyar véleményformálók kihagyták a környezetvédelem terén egyik legtöbbet tevő országot, ahol még Zöld Párt is működik – parlamenti szinten! - a gépkocsik gyártásban is vezető Németországot. Itt ugyanis sokkal logikusabban és áttekinthetőbben szervezték országosan a „finom por“ (Feinstaub) elleni védekezést.

Valamennyi gépjárművet matricával látták el, és négy kategóriába sorolták be, attól függően, hogy milyen az autó károsanyag kibocsátása. Ezenkivül a nagyvárosok maguk döntötték el, hogy melyek a legveszélyeztettebb övezetek, zónák (Umweltzone). Münchenben például a Mittlerer Ring-en belüli részre (kb. a Hungária körútnak felel meg Budapest vonatkozásában) - függetlenül, hogy van szmogriadó vagy sem - 2009. 01. 01. (azaz január elseje) óta

CSAK OLYAN JÁRMŰVEK HAJTHATNAK BE, AMELYEK MATRICÁVAL RENDELKEZNEK

(részletes magyar nyelvű ismertetés - kattints rá!)

A matrica nélkülieket 40 euró pénzbírságra büntetik, és egy büntetőpontot is kap hozzá a delikvens. Ez alól a szabály alól senki sem kivétel – még a külföldiek sem! A matricát (Feinstaub-plakette) 5 euróért bármely TÜV állomáson meg lehet venni. Elég csak a forgalmit bemutatni, az alapján megállapítják és a gépkocsi rendszámára kiállítják a szélvédőre felragasztandó matricát. Ezzel az egyszeri beruházással aztán az autós Németország bármely városában, bármikor behajthat azokba a városrészekbe (Umweltzone - kattints rá!), amelyekre szmogriadó esetén a korlátozások vonatkoznak.

Igy néz ki a veszélyeztetett terület, ahova csak matricával lehet behajtani. Szmogriadó esetén pedig a táblákon jelölik, hogy káros kibocsátástól függően milyen színű matricás autók hajthatnak be.

Ez a rendszer számomra sokkal érthetőbb és logikusabb, mint a hazai. Hiszen minden autós tisztában van, hogy gépkocsija mennyire szennyezi a levegőt, és a „finom por“ koncentzrációjának függvényében használhatja bizonyos városrészekben járgányát, országosan, egységesen, minden kivétel, kifogás („de“ és „ha“) nélkül.

Nem értem, erről miért hallgatnak Magyarországon, különösen a média, az Autóklub, az utazási irodák stb.? Erről minden magyar (nem csak személy)gépkocsi tulajdonosnak tudnia kell, ha Németországba utazik.

.

PS. A matrica beszerzése Interneten keresztül is történhet. Be kell szkennelni a forgalmit, és e-mailben elküldeni valamelyik német TÜV-hez, ott kiállítják a káros anyag kibocsátásnak megfelelő színű matricát és postafordultával elküldik a megadott (külföldi) címre. Ez azonban 15 euróba kerül, és hitelkártyával kell átutalni a pénzt.

.