Monday, February 18, 2008

Hatvan év dióhéjban

Az ENSZ közgyülés 181-es határozata (1947. november 29.) alapján Nyugat-Palesztina területén két (arab és zsidó) állam megalakitásáról döntött.
Ennek előzménye: az a terület, amit Palesztinának hívunk és a 20-as évektől brit mandátum volt, magában foglalja: a mai Izrael, Jordánia, Cisz-Jordánia (arab neve: West Bank (a Jordán folyó nyugati partja), zsidó neve: (a bibliai) Judea és Samaria) és a Gaza-övezet területét. 1946-ban a Jordán-folyótól keletre, Palesztina egész területének kb. háromnegyedén, Traszjordánia néven létrehívtak egy arab államot. 1947-ben Nagy-Britannia kivonult Palesztinából és a terület további sorsát az ENSZ kezébe adta. A térség arab országai ellenezték a zsidó állam megalakulását Nyugat-Palesztinában, és szentháborút (jihad) hirdettek arra az esetre, ha a 181-es ENSZ határozatnak megfelelően a brit mandátum területén (legkésöbb 1948 október elsejéig) létrejön Izrael állam is. Egyúttal felhívták a (nyugat-)Palesztina területén élö arabokat házaik elhagyására, azzal az igérettel, hogy a gyors és biztos győzelem után a hazatérők nem csak saját otthonaikat kapják vissza, hanem a zsidókét is.

A zsidó állam kikiáltásának másnapján (l948. május 15.) öt arab ország indított megsemmisitő célú háborút Izrael ellen. Számitásuk azonban nem jött be. Az újszülött állam megállította a támadást, és (nagyjából) a tűzszünetkor fennállt frontvonal lett Izrael államhatára. Tehát, a napjainkban (megszállt) "palesztin területek"-nek nevezett Gázai övezet 1948 óta Egyiptomhoz tartozott, Cisz-Jordánia pedig már korábban is Transzjordániához tartozott. Kelet-Jeruzsálem ugyancsak jordán kézen maradt. (Transzjordániát 1950 óta nevezik Jordániának). A nyugat-palesztinai keresztény arabok nem hagyták el otthonaikat. Az arab országok felszólítására szülőföldjüket elhagyó muszlim arabokat (kb. 630 ezer) azonban valójában nem fogadta be egyetlen testvéri ország sem. Inkább hagyták öket a határmenti menekült táborokban tengödni - ENSZ segélyen. Az Egyiptomhoz tartozott Gázai övezet lakói például nem kaptak egyiptomi állampolgárságot, Kairóba is csak külön engedéllyel utazhattak.

1967-ig a "palesztin", mint nép, ismeretlen fogalom volt. Csak, amikor Izrael a hatnapos (preventív)háborúban elfoglalta Jordánia, Egyiptom és Szíria bizonyos területét, és az addig menekültként kezelt, becsapott, szerencsétlen arab lakosság - akaratán kivül(!) - valóban izraeli fennhatóság alá került, kezdett a világsajtóban egyre gyakrabban feltűnni az 1964-ben alapitott Palesztin Felszabaditási Szervezet (PFSZ) neve. Nem tudni, a magyar fordítás készakarva, politikai okokból vagy csak egyszerű pontatlanságból nevezte így a PLO-t (Palestine Liberation Organization), azaz a Palesztina Felszabaditás Szervezet-et, mert ez óriási különbség! – és más dimenziókat sejtet, ha az egész brit mandátumi Palesztinára gondolunk!

Ettöl függetlenül, a PFSZ vezetője, Arafat, ügyesen használta ki a világpolitikai helyzetet, a hidegháborút, és a Szovjetunió, valamint satellite államainak "önzetlen" segitségét (a "szabadságharcosok" egy részét Magyarországon képezték ki), hogy terrorista cselekményekkel próbálja megoldani a palesztinai arabok egyrészének nyomorúságos és tarthatatlan helyzetét. Az elkövetkező közel húsz év alatt a szomszédos arab államok (Egyiptom, Jordánia, Sziria, Libanon) valósággal elűzték a PFSZ millitánsait, mivel tevékenységüket nem nézték jószemmel, amikhez az izraeli megtorló akciók is hozzájárultak. Különösen Jordániában voltak véres összecsapások (1970), ahol a PFSZ még a hatalomátvételt is megkisérelte. Arafat és hívei végül Tuniszban kötöttek ki. 1988-ban Arafat kikiáltotta a palesztiniaiak függetlenségét, Jordánia pedig lemondott Cisz-Jordániáról (West Bank). Az elsö Öböl-háborút követően 100.000 palesztiniai menekült települt át Kuwaitból Jordániába. Arafat és hivei csak a titkos oslo-i béketárgyalásokat követően térhettek vissza a még mindig izraeli fennhatóság alatt álló egykori jordán és egyiptomi területekre, amelyekről az Izraellel kötött különbékékben mondott le Kairó és Amman.

Mivel a Palesztin Hatóság nem tud (vagy nem akar) úrrá lenni a helyzeten, és megakadályozni az öngyilkos-bombamerényleteket, az izraeli-arab konfliktus képtelen nyugvópontra jutni. Pedig a (nyugat-)palesztinai araboknak joguk van az önrendelkezéshez, az államalapításhoz, úgy ahogy azt az 1947-ben elfogadott 181-es ENSZ határozat kimondja, de ennek előfeltétele a terrorcselekmények beszűntetése és Izrael állam elismerése.

.
.
.
.
Aktualizálás, fejlemény

Az utóbbi idők történéseinek (jobb) megértéséhez érdemes közelebbről szemügyre venni a Palesztin Hatóság és a Hamas történetét:
A gázai valóság (Monday, January 05, 2009)
.

Saturday, February 16, 2008

Malév Flight 240 - újragondolva

Az utóbbi időben megnőtt a téma iránti érdeklődés. Nemcsak a hivatalos médiában (lásd Erkölcs, pénz, kegyelet), hanem az Internetes fórumokon és a blogszférában egyaránt. A legtöbb megnyilvánulás antiszemita, de legalábbis izrael-ellenes indulatokat sejtet, ill. próbál közvetíteni a rejtély megoldásához. Ezek a probálkozások késztettek eddigi sejtésem felülvizsgálatára, miszerint biztosítási csalás áll(hat) annak megakadályozásása mögött, hogy a Bejrútnál szerencsétlenül járt Malév-gép roncsait valaha is kiemeljék. (lásd Malév Flight 240)

Ez a feltevésem a nyugati világban teljesen logikus lenne, azzal az apró, de lényeges különbséggel, hogy ilyen „gyanús“ esetekben nem a hozzátartózók, sőt még a gép tulajdonosa, a Malév, ill. a magyar állam sem kérik, követelik a kiemelést, a történtek pontos megismerését, hanem a biztosító társaság. Mivel erről eddig nem igazán hallottam, vagy olvastam, ezért elképzelhetőnek tartom, hogy a Malév gépnek nem volt biztosítása. Vagy, ha volt, akkor az nem nemzetközi (nagy nyugati) biztosító volt, mert az biztos, hogy nem hagyta volna a dolgot ennyibe. Persze az is lehetséges, hogy a magyar állam nem kérte az ilyenkor járó biztosítási összeg meg-, ill. kifizetését. Ha így történt, akkor egyértelmű, hogy a tragédiában ludas az akkori magyar vezetés.

Okfejtésem alapja a híres, hírhedt Lucona-ügy. Ez is akkoriban történt (1977), és máig tisztázatlan körülmények között elsüllyedt (felrobbant) egy teherszállító-hajó az Indiai-oceánon, a 12 fős személyzet közül hat ember halálát okozva. 10 évvel később két osztrák (oknyomozó)újságíró könyvet jelentetett meg - saját költségen! - az addigi kutatásaik eredményéről. Ebből kiderült, hogy a híres bécsi Demel cukrászda tulajdonosa (Udo Proksch) bérelt egy teherhajót (Lucona), amit mint úszó uránércfeldolgozót 212 millió Schilling-re biztosított. Az indiai-óceánon felrobbant és elsüllyedt teherszállító után azonban a biztósító nem akart fizetni, mert a gyanú szerint, ilyen uránércfeldolgozó-hajó nem létezik. Az 1987-ben megjelent könyv adta meg az igazi lökést, a nyomozás megindításához. Nem volt könnyű, mert Proksch-nak igen jó kapcsolatai voltak – különösen a szociáldemokraták körében. Letartóztatása utáni szökésébe belebukott az osztrák országgyülés elnöke (Leopold Gratz) és a belügyminiszter (Karl Blecha) is. Az ügy ekkor már Ausztria első számú poltikai botrányává dagadt. A valódi áttörés 1991-ben következett be, amikor megbíztak egy amerikai céget, a mélytengeri felvételek készítésére specializálódott texasi Oceaneering-t, hogy találja meg és készítsen felvételeket a roncsokról. A távirányítós robottal készült 15 órás videofelvételek aztán egyértelműen bizonyították, hogy a környéken nyoma sincs uránércnek. A sors- és perdöntő anyag több, mint 20 millió Schilling-be került (kb. 3 millió DM, ill. 1,5 millió euró).

Talán ebből az esetből tanulhatnának a magyar érdekeltek. Hiszen a rejtély kulcsa a roncsok megvizsgálásában van. Ezt nem lehet (és nem szabad) a hozzátartozók érzelmére hagyni, mint ahogy az egészet ma kezelik. Itt elsősorban nem a végtisztesség megadásán van a hangsúly, és a lényeg, hanem a szerencsétlenség körülményének tisztázásán. Őszintén, mi marad meg egy emberi tetemből 33 esztendő után a tenger mélyén? Hány (azonosítható) emberi maradványt hoztak fel a Titanic megtalálásakor? Érdekes, a Titanic áldozatainak hozzátartózói sem követelték – sem akkor, sem azóta - Nagy-Britanniától, a brit államtól, hogy hozzák felszínre a szerencsétlenül járt áldozatokat, a végtisztesség megadása érdekében.

A közvélemény megnyugtatására viszont mindenképpen a magyar államnak kellene lépnie. Kideríteni és közölni, hogy hol volt, ha volt, biztosítva a Malév-gép. A szerencsétlenséget követően fizettek-e, és mennyit az utasok és a személyzet hozzátartózóiknak? Szükséges volna egy pártatlan vizsgálatra, mely egyértelműen tisztázná a szerencsétlenség körülményeit, ill. a felelősség megállapítását.

Továbbra is fenntartom véleményemet, hogy a történtekhez legkevésbé van köze Izraelnek. Ismerve az akkori politikai (és világ)helyzetet, elképzelhetetlennek tartom, hogy a hidegháború idején, a 70-es években, a Szovjetunió kihagyott volna egy ilyen alkalmat és lehetőséget az Egyesült Államok és Izrael nemzetközi megbélyegzésére (pl. az ENSZ-ben). Sőt, Arafaték is kaptak volna az alkalmon felszabadító mozgalmuk érdekében. Ezért abszolút rosszindulatú, és nem csak Izrael-ellenes, de antiszemita is azon feltételezés, hogy ez „a zsidók műve“. Félretájékoztatás és gyűlöletkeltés helyett a kételkedőknek ajánlom, hogy szervezzenek gyűjtést a roncsok kiemelésére, vagy legalább vegyék fel a kapcsolatatot az Oceaneering-gel sors- és perdöntő mélytengeri felvételek készítésére. De a leghatásosabb és célravezetőbb az lenne, ha kikényszerítenék a magyar parlamenttől az ügy pártatlan és alapos kivizsgálását.
.
.

.
Pontosítás
.
Mint az #1 és #2 comment-ből is kiderül, a hvg.hu megemlíti a gép biztosítását, sőt a biztosító nevét is! Eszerint a világ egyik legnagyobb és legelismertebb biztósító társaságánál, a Lloyd's -nál volt a Malév gép biztosítva. A cikkben van egy felettébb érdekes mondat: "...A biztosító pedig meglepő módon kétely nélkül fizetett, a pénz egy része a gép szovjet tulajdonosához, a többi pedig a Malév-hoz került..." Ezzel ugyanis a HVG elismeri, hogy valami nincs (nem volt) rendben. Kár, hogy a HVG a pénz további sorsáról hallgat. Hiszen, még mindig nyitott kérdés, hogy ebből kaptak-e a hozzátartozók? (Véleményem szerint, igen!) További kérdés: vajon mindenki, vagy csak a magyarok? És ki volt az az egyetlen magyar (állampolgár), aki a személyzeten kivül a gépen volt?
Ezek fényében, igen furcsa a gazdasági és közlekedési minisztérium döntése a parlament által megszavazott és létrehozott (100 millió Ft) alap (tizenegy áldozat hozzátartozói közötti!) fel- és elosztásáról.
Ugyancsak elgondolkoztató, hogy a Lloyd's miért fizetett "minden kétely nélkül"? Véleményem szerint a biztosító csak akkor gyanít csalást, ha úgy látja, érzi, hogy a tárgy többre van biztosítva, mint amennyit valójában ér. Lásd pl. a fentebb említett Lucona-esetet, vagy bármely autóbiztosítási csalást, amikor roncsot próbálnak értékes darabként biztosítani, ill. azért pénzt felvenni, "kaszálni". Úgy tűnik a Malév gépe nem volt "túl" biztosítva, nem volt egy roncs, egy "kávédaráló", hanem egy meglehetősen új (egy éves) kiváló állapotban lévő (szovjet) utasszállító. Tehát nem úgy nézett ki, hogy a magyar állam biztosítási csalásra játszott volna. Sokkal inkább arról van szó, hogy a "keményvaluta-éhes" állami vezetés jó üzletet látott ebben a veszélyes (háborús övezetbe történő fegyverszállítási) vállalkozásban. Elképzelhető, hogy a gép alúl volt biztosítva, ezért a Lloyd's "minden kétely nélkül" kifizette a ("bagatell", nevetséges?) összeget. Biztosítási csalás, tehát nem volt! A magyar fél pedig, - a pénz birtokában - azon volt, hogy többé senki se firtassa a szerencsétlenség körülményeit.
.
.
.
.
Előzmények
.
Malév Flight 240 (Tuesday, October 04, 2005)
.
Erkölcs, pénz, kegyelet (Thursday, February 07, 2008)
.
.

Thursday, February 07, 2008

Erkölcs, pénz, kegyelet

Három internetes hírportál (RTLklub.hu, index.hu, hirszerzo.hu) is szó szerint lehozta az RTL Klub Híradó jelentését, mely szerint

"........Továbbra is tengerben maradnak a több mint 30 éve Bejrútban lezuhant Malév-gép roncsai. A hozzátartozók ugyanis úgy döntöttek, hogy a parlament által elkülönített 100 millió forintos kegyeleti alapot egymás között osztják szét, és nem a gép roncsainak kiemelésére költik. A Malév járata 1975. szeptember 30-án pár perccel a leszállás előtt valószínűleg rakétatalálat miatt a tengerbe zuhant. A gépen mindenki meghalt. A merénylet körülményei máig tisztázatlanok.

A repülőgépen hatvanan utaztak. Hozzátartozóik a mai napig nem temethették el őket. A parlament 2004-ben 100 millió forintos úgynevezett kegyeleti alapot hozott létre. Ebből lehetett volna megkeresni, és felszínre hozni a gép roncsait. A hozzátartozók végül úgy döntöttek, hogy a pénzt másra használják.

„Az az álláspont alakult ki, hogy ennek a kegyeleti alapnak egy részét felhasználjuk egy végtisztesség-megadási folyamat, ceremónia finanszírozására” – mondta Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára.

A hozzátartozók körülbelül 4 millió forintot kapnak fejenként. Hogy ezt ki, hogyan költi el, és hogy együtt, vagy külön emlékeznek majd a Bejrútban lezuhant Malév-gép áldozataira, még nem döntötték el.

A 2004-ben megszavazott 100 millió forintot nem költik el teljesen. Körülbelül 40 millió forint megmarad. Azt később döntik el, hogy ezt mire költik, de a gazdasági tárca államtitkára szerint az biztos, hogy ennyi pénz a lezuhant Malév-gép felkutatására, és kiemelésére már nem elég..."

.

A hír olvasásakor az első reakcióm és gondolatom az volt, hogy ezzel a "kapzsisággal" (vagy nevezzük egyszerűen "érthető emberi gyarlóság"-nak?) a hozzátartozók óhatatlanul kihúzták a dolog méregfogát. Ennél jobb nem is történhetett volna a magyar állam(vezetés) számára sem. Hiszen, most már sohasem tudjuk meg, hogy valójában mi okozta a tragédiát, amiről én már a 30. évfordulókor megirtam (Gondolatok: Malév Flight 240 - 2005. október 04), hogy itt egy hatalmas biztositási csalást sejtek: polgári járatnak álcáztak egy hadianyag-szállitógépet. Ha ez (valaha is) bizonyítást nyer, akkor az óriási „presztizs veszteséget“ okozott volna hazánknak. Még akkoris, ha az egész történetet a „komcsikra“ lehetett volna kenni, elvégre - a pénzt, a polgári gép elvesztéséért felvett biztosítási összeget (kamatostúl! - és mai áron) vissza kellene fizetni. Szóval, ezzel a pénz-szétosztással mindenki jól járt.........

Bocs. Nem mindenki, mert az RTLklub híre csúsztat. Persze lehet, hogy nem a hírközlő az igazi ludas ebben. Számoljunk csak, ill. elevenitsük fel eddigi ismereteinket.

A szerencsétlenül járt gép fedélzetén 60 személy tartózkodott, és lelte halálát a hullámsírban. A hivatalos jelentések szerint közülük csak 11 volt magyar állampolgár. A 30. évfordulón több magyar lap (így a Népszabadság is) beszámolt az egyik légikisérő férjének egyéni kutatásáról, melyből kiderült, hogy 37 holttestet később partravetett a tenger, és azokat valahol Libanonban (egy tömegsírba) temették el. Igaz, ezt az állítást hivatalosan még sehol sem erősítették meg.


Az RTLklub jelentése szerint, „....A hozzátartozók körülbelül 4 millió forintot kapnak fejenként...“ Baromi pongyola megfogalmazás! Hiszen a hozzátartozók száma ismeretlen! Csak az áldozatok száma ismert, akik közül csak a magyar állampolgárok (azaz 11 személy) hozzátartozói kapnak „kárpótlást“. Ez pedig a szétosztásra kerülő 60 millió forint esetén fejenként 5.455.000.- Ft-t jelent. Lehet, hogy ebből még adót kell fizetni, és így jön ki a „kb. 4 millió“?

A történetet azonban néhány erkölcsi kérdést is vett fel. Vajon megteheti-e a 11 (magyar) áldozat hozzátartozója, hogy a roncsok kiemelésére (az adófizetők pénzéből) félretett állami alapot (részben) saját céljaira használja fel? Ha jól tudom, akkor az áldozatok hozzátartozói, családtagjai a szerencsétlenség után kaptak „kárpótlást“, mivel ilyen esetekben a kommunista állam mindig bőkezű volt. Itt egyedül a végtisztesség megadása maradt el. Ez azonban nem csak a 11 magyar állampolgárnak, hanem valamennyi utasnak jár(na)! Az ő hozzátartozóiknak a „végkielégítése“ is a Malév-nak, ill. a magyar államnak a kötelessége lenne. Vajon ehhez a mostani döntéshez nem kellett volna kikérni annak a parlamentnek a hozzájárulását, amely a 100 millió forintos (kegyeleti) alapot létrehozta?

.


PS.
Lehet, hogy az egész "osztozkodási" ötlet nem a hozzátartozóktól jött, hanem az államtól (kormánytól)? Hiszen az RTL Klub Híradó jelentésében a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára (Garamhegyi Ábel), többesszám első személyben nyilatkozik: "......Az az álláspont alakult ki, hogy ennek a kegyeleti alapnak egy részét felhasználjuk egy végtisztesség-megadási folyamat, ceremónia finanszírozására......." Elképzelhető, hogy "a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon" elv alapján, így akarja végleg lezárni (elnémítani) az állam a múltnak ezt a meglehetősen kellemetlen, kínos ügyét?
.
Még egy gondolat.
.
Feltevésemet csak megerősíteni látszik az a tény, hogy a tengerbe veszett 60 fő közül 10 volt a gép személyzete, azaz gyakorlatilag csak egyetlen magyar állampolgár volt az utasok között! Ha innen közelitjük meg a dolgot, akkor méginkább felmerül a gyanú, hogy valójában a teljes (Malév) személyzet hozzátartozóit akarják kárpótolni (elnémítani).
.
.
.
Előzmény
Malév Flight 240 (Tuesday, October 04, 2005)
.
.
Fejlemény
Malév Flight 240 - újragondolva (Saturday, February 16, 2008)
.
.
.

Saturday, February 02, 2008

Szamizdat 2008 ?

Most kaptam e-mail-ben ezzel a kommenttel:
Popper Péternek ezt az irását egyetlenegy ujság sem volt hajlandó leközölni Magyarországon....
1 %


Ennyi zsidó él Magyarországon. A kb. 10. 000. 000-ból (tízmillióból) kb. 100. 000 (százezer.) Ettől az 1 %-tól rettegne 99 %? Ki ez a százezer zseniálisnak kikiáltott ördögfattya, aki romlásba bír dönteni egy ezeréves országot? Mert akkor ezt a kisebbséget magasabbrendű lényeknek kellene tartaniuk. Ki állítja a zsidókról ezt a szamárságot? Pedig a zsidózó tüntetők tudtukon és akaratukon kívül mindezzel a zsidóságot magasztalják, emelik maguk fölé.


És ki az a néhány ezer ütődött álhazafi, aki tehetségtelenséggel rágalmazza a tízmilliós lélekszámú magyart, mert nem tudják a társadalom struktúrájába békésen beilleszteni a zsidókat, és hol a száműzetésükért, hol az elpusztításukért tüntetnek? Mert ha nem találnak más, emberileg elfogadható. humánus megoldást az úgynevezett „zsidókérdésre”, akkor baj lenne a szellemi erejükkel, erkölcsükkel, nemzeti tartásukkal. Ki meri állítani a magyarságról ezt az aljasságot? Pedig az antiszemita tüntetés ezért lényegében a magyarság lekicsinylése, gyalázása.


Érdemes megfigyelni a zsidóság elleni vádakat. Hűségesen követik a zsidó vallásos rituálét. Ha a zsidó vallás naponta sokszori mosakodást, kézmosást, és rendszeres rituális fürdőt ír elő, akkor a zsidó mocskos és büdös.


Ha a zsidók legszentebb könyve a Tóra, a korszakban szinte példátlan szociális törvényeket hoz, akkor a zsidó kapzsi és pénzéhes.


Ha szigorú szabályok korlátozzák a szexuális életet, akkor parázna.


Ha a Tízparancsolattal - amit Thomas Mann „az emberi viselkedés alfájának és omegájának” nevez, erkölcsi törvényt ad az emberiségnek _– akkor züllött és csaló stb.


Ha vallása irtózik a vértől, pl. a kóser vágás, azt jelenti, hogy nem maradhat egy csepp vér sem az állatban, mert a vért semmilyen formában nem szabad megenni, sőt még a menstruáló nő is érinthetetlen, akkor megszületik a vérvád. (Sajnos a XXI. században döbbenetes módon, Magyarországon újra feltámadt. (Magyar Jelen, 2007.) Ennél nagyobb morális és intellektuális szégyen aligha érhet országot az európai kultúrkörben. A napjainkban itthon újra megerősödő zsidógyűlölet egyik oka talán Le Bon ismeretes törvényében keresendő, amely szerint egy embercsoport intellektuális produkciója mindig a csoport leggyengébb intellektusú tagjának teljesítménye felé deviál. Werfel szerint a fasiszták rájöttek, hogy a politikában is felülről lefelé folyik a víz, az alacsonyabbrendűség vonzó hatású, az olcsó rossz ösztönök elnyelik a jó ösztönöket… A tömegeket felsőbbrendűségi tudattal kell táplálni, arra éhesek…


Érdekes epizód volt izraeli életemben, amikor egy turistaútra érkezett zsidó orvosnő a „gyökereit” akarta kutatni. Kezdéshez azt ajánlottam, hogy nézze meg Tel-Avivban a Diaszpóra Múzeumot. Utána mély depresszióban így nyilatkozott:


Gyönyörűen megrendezett múzeum. De én csak azt értettem meg belőle, hogy ahová mi zsidók betesszük a lábunkat, száz év múlva gyűlölnek minket. Mitől vagyunk ilyen ellenszenvesek?


Ez a nagy kérdés! Sokan mondják: tolakodók, örökösen bírálók-ítélkezők, tapintatlanok, feltűnést keresők és hasonlók. Meg ami közszájon jár: egymást segítik, mindig összetartanak, megvetnek mindenkit, aki nem zsidó, egészen a Cion bölcseinek összeesküvéséig a világuralomért. Súlyos dolgok, sok rágalommal, hamisítással keverve.


Hallottam olyan vélekedést is Magyarországon, hogy „ez az intelligens és művelt zsidóság miért nem érti meg 700 év óta, - akkor adta ki Szent László király zsidó-korlátozó intézkedéseit - hogy mi nem kérünk az ő tehetségükből. Mert ez Magyarország. Mint ahogy Izrael sem kér a palesztinok tehetségéből.”


S az ember mégis érzi, hogy nem erről van szó, az okok mélyebben rejlenek.

Első probléma. A kiválasztott nép. Ez talán a legjobban fájó és dühítő tüske a többi nép szemében. Miféle gőg, a magasabbrendűség igénye árad abból, amikor Isten kiválasztott népének tartják magukat. A valóságban Isten kiválasztottjának lenni nem dicsőséget, hanem szenvedést jelent. Példaként hadd hivatkozzam a „harminchatok” legendájára, amely szerint mindig 36 igaz ember kedvéért áll még a világ. Talán ők sem tudják kiválasztottságukat, csak rettenetes sorsukról lehet néha felismerni őket. Vagy a híres régi zsidó mondás: „ A nehéz élet az Isten bókja”. („Te olyan erős lelkű vagy, hogy ezt is elbírod” – értelmében.) Vagy a Pálról mondott Újszövetségi sorok: „Választott edényem ő nekem, hogy az én nevemet hordozza népek, királyok és Izrael fiai között. És én majd megmutatom neki, mennyit kell az én nevemért szenvednie.” Talán megfelel ennek a zsidóság sorsa!


Második probléma. Mire választattak ki a zsidók? Az egyistenhit megőrzésére és elterjesztésére a világ népei között. A zsidóság az első missziót hűségesen teljesítette. De a másodikba belebukott, amikor népvallásként definiálta magát: zsidónak születni kell! Ezzel lemondott mindenfajta térítésről.


Lehetséges, hogy küldetésének ez a részleges kudarca az egyik gyökere a zsidó karakterbe ivódott és megérdemeltnek érzett bűntudatnak Istennel szemben. Sőt, legtöbbször váltig tagadott, gőggel kompenzált, de mégis csak szociológiailag kitapogatható kisebbrendűségi érzése más népekhez viszonyítva önmagát.


Harmadik probléma. A zsidóság elvette a pogány politeizmus zavartalan életörömét. Mózes és Jézus műve. Elsősorban a bűn fogalmáról van szó. A többistenhit idején egy isten haragja inkább reális problémát jelentett, s nem igen idézett elő bűntudatot. Ugyanis védelemért lehetett fordulni egy másik istenhez. Pl., amikor Poszeidon megharagudott Odüsszeuszra, - aki Pallas Athénéhez menekült védelemért - mit tehet mást, minthogy viharossá teszi a tengert, hogy ne térhessen haza.


A pogány életideál egyszerűsítve talán úgy foglalható össze, hogy a megszületett ember dolga, hogy a világ és a viselkedés minden formáját megismerje, átélje, még a legszélsőségesebb lehetőségeket is. Ebben volt nagy szerepe a misztériumoknak, a tudatállapot változtatásoknak, stb. Mózes és Jézus erkölcsi tanítása kriminalizálta (bűnnek nyilvánította) a szélsőséges cselekedeteket, sőt indulatokat is. Ebbe beleértendő a szexus, az emberölés, a tulajdon megsértése, mások megalázása stb. Ekkor kerül szembe a személyiségbe beépült erkölcs az ösztön dinamikával, (Freud szerint az Ösztön-én a Felettes-énnel). S a küzdelem közöttük majdnem minden általuk megérintett kultúrában az ember haláláig tartó drámai harcává válik. S ami a legfontosabb az adott kultúra egyik központi jelentőségű kérdésévé lesz a bűn, a bűntudat oldása, a vezeklés a megtisztulás stb. kérdése– még a pszichoterápiában is, különösen a pszichoanalízisben. Az egyetlen Isten a totalitás eszméjét képviseli a vallásban, mindentudó, mindenható, a vesékbe lát, becsapni nem lehet,, menekülni előle nincsen hova, egyetlen kézből ered a jutalom és a büntetés, üdvözülés és kárhozat.


A kultúra Ilyen mély bűntudattal terhelése vajon megbocsátható bűn-e? Ez jóvátehetetlen rombolás. Hiába próbálja pl. Fellíni megmutatni, micsoda különbség van annak a felvilágosodott modern embernek a lelke, aki tudja, hogy a szex nem bűn, és annak a pogánynak a lelke között, akinek soha eszébe sem jutott, hogy a szex bűn lehet. A reneszánsz megpróbált ugyan visszanyúlni a pogány életideálhoz, de törekvése csak próbálkozás maradt. Sőt Thomas Mann is azt tanácsolja, hogy meg kell élni az élet minden szélsőségét, de a nyárspolgár álarca alatt.


A szabad, határokat nem ismerő, ujjongó életöröm elvétele és bűntudati szorongásokkal való helyettesítése a zsidóság eszmevilágából eredő bűn, és megérdemlik a halált, mert ez a bűn az egész zsidóság múltját és jelenét terheli.


Werfel a „Cellában” ezt mondja erről a témáról: S ha Izrael eltűnne? Eltűnne ezáltal az isteni kinyilatkoztatás egyetlen valódi tanúja erről a világról. A Szentírás ilyen módon üres és erőtlen mondává lenne, mint akármelyik görög mítosz.


Mindez a vallástalanokra is vonatkozik? Thomas Mann a „Doktor Faustus keletkezésében” idézi Fitelberget: „Nekem a véremben van az Ótestamentum, és ez nem kevésbé, komoly dolog, mint a németség.” –értsd a nemzeti identitás. Ugyancsak az ő általa idézett „gonosz” Breisacherre hivatkozom: „Rossznéven vehető-e a zsidó szellemtől, ha az eljövendő, az új iránti éleshallású fogékonysága a legfurcsább helyzetben is beigazolódik, amikor az avantgardizmus egybeesik a reakcióssal.” Ez a megjegyzés – a világhírű német író szerint – „a zsidóság különös szellemi rangjára utal.” Mindezt a nem egyszer „enyhe” antiszemitizmussal vádolt Thomas Mann írja, védekezésül.


Íme, a korlátlan, habzó életöröm elvétele az európai világtól, ez a zsidóság legsúlyosabb bűne az európai kultúrkör, az emberiség ellen.


Negyedik probléma. A másság. A zsidóság elkülönülése vallásilag és életvezetés szempontjából. Azt gondolom, hogy ha a zsidóság nem különíti el magát és továbbra is várja a Messiást, fejét befedi, kósert eszik, szombatot ünnepel vasárnap helyett stb. hiába tartotta volna be a Tízparancsolatot, már régen eltűnt volna a történelem mély kútjában. Ez a másság konzerválta történelmileg. Természetesen mindez főleg az ortodoxiára vonatkozik. A neológok – nem beszélve a reform-zsidókról – már annyira asszimilálódtak amennyire csak lehetséges volt. Öltözködésükben, szokásaikban, ízlésükben, kosztjukban, életmódjukban, , nyelvükben, kultúrájukban, a magyar tudományos életbe, művészetbe és irodalomba való szerves betagolódásukban senki sem vitathatja magyar identitásukat. l848-as szabadságharcban és az I. Világháborúban való részvételükkel, magyar földben nyugvó halottaik által is idekötve, naivan azt hitték, hogy ahogy vannak katolikus, vagy protestáns magyarok, úgy vannak zsidó magyarok is. Az ő esetükben nem az asszimilációval, hanem az integrációval, a befogadással van baj. Ez a máig élő fasiszta fajelmélet megőrződésének és újra virágzásának a következménye.


Ötödik probléma. A megoldás. Mi a megoldás? A zsidókérdésnek nincsen megoldása, mint ahogy más országban is tartósan jelen vannak a kisebbségekkel való konfliktusok. A pszichológusok és a politikusok gondolkoznak úgy, hogy a társadalmi és az egyéni élet problémái megoldhatók. Holott csak kevés oldható meg közülük, a többségüket jól- vagy rosszul el kell viselni, netán elhazudni. Ezt a terhet – nevezetesen, hogy minden problémát meg lehet oldani – le kellene venni, mind a pártok, mind az egyének válláról, akik azt gondolják, hogy vagy az ellenfél rosszindulata, vagy a saját tehetségtelensége miatt képtelen eljutni a megoldásokhoz. A legmélyebben hívő katolikus költőt, Pilinszkyt idézem: Ti úgy gondolkoztok, hogy problémák vannak, és megoldásokra van szükség. Én úgy gondolkozom, hogy tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.

.
(Állítólag Popper Péter írása, mely csak az Interneten lelhető fel)
.
.
Most (27.03.08) leltem rá! Valóban Popper Péter írása, és február folyamán közölte a Szombat folyóirat. Nem ismerem a közlés történetét, előzményét, lehet, hogy tényleg csak ez az egyetlen magyarországi újság volt hajlandó leközölni?
.