Saturday, December 22, 2007

Schengen és a realitás

Nagy szó! Több évtizedes álom valósult meg tegnap. Szabadon közlekedhetünk az EU csaknem valamennyi tagországába, már ami az útlevél-ellenőrzést illeti. Közelebb kerültünk az alapvető (európai) emberi jogok egyetemes gyakorlásához. Persze ez még mindig nem az igazi, hiszen a szabadközlekedés, utazás, még nem jelenti a szabadköltözködés jogát, amiért már a 18. századtól harcoltak Európa szerte a társadalmi igazságokért küzdők, a jobbágy-felszabadítók. A kapitalizmus ugyan meghozta a munkaerő szabad (ki)vándorlásának lehetőségét, de az elmúlt évszázad Európájára a határok (szigorú) ellenőrzése volt a jellemző. Méghozzá furamód az ország elhagyását próbálták megakadályozni. Ez elsősorban a diktatúrákra volt jellemző, ahol az elkeseredett vagy valamilyen oknál fogva üldözött emberek elmenekülését akarták így meggátolni az önjelölt földi paradicsomokból. Disszidálásom után jöttem rá, hogy ez a Szabadvilágban fordítva működik. Ott mindenki kap útlevelet, (nem kell hozzá a munkaadó, a párt- és szakszervezet stb. ajánlása), aztán odamegy, ahova akar. Pontosabban, ahova beengedik. A polgári demokráciák ugyanis jobban félnek, tartanak az újonnan érkezőtől, az idegentől, mint saját polgárai távozásától. Ez a felfogás jellemzi Európának az egykori Vasfüggönytől nyugatra eső felét, és ez az, amiről nem tájékoztatja a hazai média a lakosságot. Helyette megjelennek a szenvedélyes „publicisztikák”. Balról és jobbról egyaránt.

A Népszabadságban egyenesen „lebunkózza” az országot a szerző, amikor véleményét így summázza: „……Mi nem ünneplünk, mert Magyarország ma nem képes ünnepelni. Ünneptelen ország lett a mienk. Mert minálunk csak a határok szűntek meg, az idióta, embertelen, ostoba huszadik század Magyarországon még javában tartja magát…..”

Erre kontráz a Magyar Nemzet szerzője ily módon: „…….Nyílt kérdésként most (egy ideig?) a határok nyitva maradnak. De: „magyaroknak behajtani tilos”. Átlátogatni, szomszédolni tilos. Csak elmenni, elmenekülni lehet innen: kell a hely. A múlt ismét megkezdődött……”

A jobboldal kifejezetten pártpolitikai kérdést csinál ebből is, aminek - Móricka módjára, (akinek mindenről egy és ugyanaz jut az eszébe), - az a lényege, hogy „ezeknek (értsd Gyurcsánynak és a baloldali kormánynak) menniük kell”. A baloldal pedig azon siránkozik, hogy „ezek miért nem tudnak valaminek is örülni?”.

Megjegyzem, Nyugat-Európában is megosztott a jobb- és baloldal a schengeni bővítéssel kapcsolatban. Csakhogy ott ez nem „publicisztikák”-ban mérhető. Hangulatkeltés persze ott is van, elsősorban a „nép szócsöve”, a bulvársajtó, hívta fel a bővítés fonákságaira a figyelmet, és mutogat(ott) a politikusokra, akik csak e történelmi jelentőségű ünnepléshez méltó szép és nagy szavakat puffogtatták. Azonban, ha beleolvasunk a svájci lapokba, kicsit közelebb kerülünk annak a problematikának a megértéséhez, amiről a hazai média egyáltalán nem tájékoztatta a magyar lakosságot.

Kezdjük ott, hogy miközben örömujjongással jelentik, hogy mostantól megszűntek a kontinens belső határai, és Litvániától Portugáliáig eltűntek a határsorompók, arról nem beszélnek, hogy Svájc egy kis sziget ebben a határtalan tengerben, ahol még mindig állnak a sorompók, és őrzik a határt. Erről például a német belügyminiszter Wolfgang Schäuble is megfeledkezett, amikor az EU Minisztertanácsának záróülésén kijelentette: „…Németországnak többé nincsenek külső határai.”

A svájci csatlakozást jövő novemberre tervezik, de nem valószínű, hogy megtörténik, több okból is:

1. Belgium, Görögország és Csehország még nem ratifikálta a Svájccal kötendő (schengeni) szerződést, amely addig nem léphet életbe, ameddig valamennyi EU-tagállam nem hagyta jóvá.

2. Nem valószínű, hogy elsősorban a svájci repülőtereket jövő novemberig át tudják alakítani a schengeni előírásoknak, műszaki feltételeknek - Schengen-Informationssystem (SIS) – megfelelően.

3. Amíg valamennyi EU-tagállam nem ratifikálta az egyezményt, addig az adatbankállományt nem lehet, nem szabad átadni, átvenni és alkalmazni. A számítógépes rendszer jövő nyárra tervezett rendőri tesztelése valószínűleg elmarad a futball EB miatt, hiszen akkor több hétre eleve ismét bevezetik a szigorú határellenőrzést Európa szerte, különösen Ausztriában.

Ebből viszont már látható, és tudható, hogy az osztrák határokon a 2008-as EB idejére visszaállítják a határellenőrzést! (Már most lehet szidni az EU-t, a kormányt, és Gyurcsányt)

A svájci lapok egyúttal kicsit másként számolnak be arról a nagy ausztriai határnyitásról, amiről a magyar média is hírt adott.

Ebből kiderül, hogy ameddig a „nagypolitika’” (kormány és kormányfői szinten) EU mámorban úszott és nyilatkozott, addig a „helyi politika" (tartományi szinten), már közel sem volt olyan lelkes a nyitással kapcsolatban. Burgenland szociáldemokrata tartományi főnöke, Hans Niessl, vagy például a Pozsonyhoz közeli Kittsee (Köpcsény) polgármestere, az ugyancsak szociáldemokrata Klaus Senftner, távol maradt a rendezvényektől. Ezzel is kifejezték a helyiek, (választóik) aggodalmát a határnyitással kapcsolatban. A többség (vagy 75 %) szerint emelkedni fog a bűnözés a határmenti térségekben. Még az a kis szűrő is eltűnik, amit eddig a személyforgalom ellenőrzése jelentette. Klaus Senftner például, egy interjúban elmondta, hogy magánemberként - autóval - még sohasem járt a határ túloldalán (Pozsonyban), ahol a falubeliek elmondása szerint jó lehet bevásárolni, viszont nagy a(z autó)lopásveszély.

Ugyancsak Kittsee-ről írják a svájciak, hogy valamikor közvetlenül a falu határában húzódott a Vasfüggöny. A szlovákok 1990-ben elbontották a szögesdrótokat és az őrtornyokat. 1991-ben azonban az osztrákok építettek megfigyelőállásokat saját oldalukon végig a szlovák és magyar határ mentén, hogy megakadályozzák (és elfogják) az illegális határátlépőket. Kétezer osztrák katona teljesített, úgynevezett „asszisztensszolgálat”-ot (Assistenzdienst) éjjel-nappal a határmentén, őrizve Kittsee és a többi burgenlandi falú nyugalmát, békéjét.

A schengeni határnyitással a határőrség is megszűnt, pontosabban „eltűnt”, visszavonult a határról, de ezer katona továbbra is éberen őrködik a térség nyugalma és békéje felett. Fegyverüket megtartották, de azt nem használhatják, viszont minden gyanús eseményről azonnal értesítik a rendőrséget. Az EB-re létszámukat 1500-ra fogják növelni, és ismét bevezetik a szigorú határellenőrzést.

Günther Platter néppárti (ÖVP) belügyminiszter (Ausztriában nagykoalíció van!) egy televíziós interjúban kijelentette, hogy a katonákra a határmentén biztonsági okokból szükség van, és nem fogja engedni, hogy ebbe Brüsszel beleszóljon. Ugyanakkor a szociáldemokrata védelmi miniszter, Norbert Darabos, megtagadta, hogy erről a témáról nyilatkozzék a tv-ben. Az osztrákok különben legalább száz rendőrrel erősítették meg az osztrák főváros, Bécs biztonságára ügyelők számát a határmegnyitások miatt.

Végül, amiről illene tájékoztatni kalandozó magyarjainkat. Schengen ide meg oda. Az osztrákok továbbra is vadászni fognak az olcsó külföldi cigarettákra. Január elsejével új rendelet lép életbe, mely szerint minden külföldinél lehet 200 darab cigaretta, amennyiben a dobozon németül szerepel „az egészségre ártalmas” figyelmeztetés. A magyar utasoknál (autósoknál) csak 25 darab/szál „külföldi” (azaz nem német feliratú) cigaretta lehet, ha több van, megbüntetik. Ezt a rendeletet előreláthatólag csak 2009-ben oldják fel. Addig pedig ezért is lehet szidni a Gyurcsányt.


.
Megjegyzés
A sorompóbontási képeket nézve kérdem: Mi van Horn-nal? Téves halálhíre keltése óta hallgat róla a hazai média, pedig most neki is az ünneplők között lett volna a helye. (Mock ott volt!)

Labels: ,